Először szállítunk földgázt Azerbajdzsánból

A történelem során először idén megindult a földgázszállítás Magyarországra Azerbajdzsánból, ami nagyban hozzájárul hazánk diverzifikációs törekvéseihez az energiaellátás terén - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bakuban.

Először szállítunk földgázt Azerbajdzsánból

A tárcavezető a magyar-azeri gazdasági vegyes bizottság ülését követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy mindkét országot súlyosan érintik az ukrajnai háború drámai hatásai, de aki jó együttműködést tud fenntartani a kaukázusi térséggel, az eredményesebben tud az új körülményekhez alkalmazkodni az energiaellátásban.

Ezzel összefüggésben arra is kitért, hogy Magyarország a diverzifikáció jelszava alatt nem a jól működő megállapodásait akarja kiváltani, hanem újabb forrásokat kíván bevonni az energiaellátásba, márpedig ez leginkább délkeleti irányból lehetséges.

Szavai szerint ezért arra kérték az Európai Uniót, hogy vegyen részt az ehhez szükséges infrastruktúra- fejlesztésekben, de elutasító választ kaptak.

"Ezért innentől kezdve Brüsszelnek semmi köze nincsen ahhoz, hogy mi hogyan és honnan oldjuk meg energiaellátásunkat, ezzel kapcsolatban sem iránymutatásokat, sem instrukciókat, sőt még tanácsokat sem fogadunk el" - szögezte le.

Szijjártó Péter az azeri munkaügyi miniszterrel, Sahil Babayevvel folytatott tárgyalása után arra is kitért, hogy ennek ellenére mégis sikerül megoldani a diverzifikációt, részben Azerbajdzsánnak köszönhetően, ugyanis most először megkezdődött a földgázszállítás az országból, az első ütemben 55 millió köbméter mennyiségben.

"Így a történelem során először Azerbajdzsán által nekünk eladott földgázmolekulák is részt vesznek a magyar energiaellátásban" - jegyezte meg.

"És az együttműködést tovább folytatjuk innentől kezdve, hogy látszik, hogy fizikailag működik a dolog. Megnövelt mennyiséget fogunk igénybe venni Azerbajdzsánból a földgázellátás biztonsága érdekében" - fűzte hozzá.

Illetve érintette azt is, hogy a Mol már jelenleg is jelen van Azerbajdzsánban, azonban dolgoznak a cég szerepének további növelésén a kitermelési technológiák modernizálásában és a vegyipari területen.

Rámutatott: néhány éven belül pedig az azeri megújuló energia is része lehet a magyar energiamixnek, ehhez a világ leghosszabb tenger alatti magasfeszültségű vezetéket kell felépíteni, amelyre már van is közös elköteleződés Magyarország, Románia, Georgia és Azerbajdzsán részéről.

"Ebből is látszik, milyen jó döntés volt 2010-ben, hogy Azerbajdzsánnal egy stratégiai együttműködést kezdtünk el felépíteni. Azok, akik akkor sokszor szalonképtelen módon kritizáltak minket, ma sokat adnak, adnának egy-egy jó fotóért Aliyev elnök úrral" - fogalmazott.

A miniszter végül megerősítette hogy Magyarország a béke pártján áll, nemcsak Ukrajnában, hanem a kaukázusi térségben is, ahol a lakosság egy része sokáig komoly biztonsági kihívásokkal nézett szembe.

"Mi azt gondoljuk, hogy az itt élő embereknek is joguk van a békés, nyugodt és méltóságteljes élethez. Ezért üdvözöljük, hogy Azerbajdzsán és Örményország az elmúlt napokban jelentős előrelépést tudott elérni az államhatár kijelölésében" - mondta.

Majd hozzátette, hogy az Európai Unió akkor tud segítséget nyújtani a folyamatban, ha "pártatlanul és kiegyensúlyozottan" áll a régióhoz.

Ennek kapcsán pedig bejelentette, hogy Magyarország négymillió forinttal segíti az aknamentesítést, s részt vesz az Azerbajdzsán által tavaly visszafoglalt Hegyi-Karabahban lévő Soltanli újjáépítésében, ami a tervek szerint a jövő év végéig le is fog zárulni.

Továbbá üdvözölte, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly 120 millió euróval csúcsot döntött, és tudatta, hogy a két ország vállalatai között folyamatosan épülnek az újabb partnerségek, akár egészen új területeken is.

"Hogyha minden jól megy, akkor jövőre már magyar vállalati részvétel is hozzá fog járulni ahhoz, hogy az azerbajdzsáni Forma-1-es világbajnoki futam nagy sikerrel kerülhessen megrendezésre" - közölte.

Kevéssé változott a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott kedd reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2024. 05. 07. 09:30
Megosztás:

Fordított állásbörze lesz a Pécsi Tudományegyetemen

Több mint száz csapat, háromszáz hallgató és nyolcvan cég részvételével tartanak "fordított állásbörzét" a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán (PTE KTK) május 8-án - közölte az felsőoktatási intézmény az MTI-vel.
2024. 05. 07. 09:00
Megosztás:

Új módszer segíthet több millió asztmás betegen

Hazánkban is rohamosan növekszik az asztmás betegek száma: a légszennyezés és az egészségtelen életmód is közrejátszik a lesújtó statisztikákban.
2024. 05. 07. 08:30
Megosztás:

Az OTP Bank megújította a Selfie számlanyitási megoldását

Az OTP Bank megújította és ezzel egyszerűbbé, gyorsabbá és kényelmesebbé is tette a már 2021 óta elérhető Selfie számlanyitást ügyfelei számára.
2024. 05. 07. 07:30
Megosztás:

Nézd meg az 5 legjobb kriptovalutát 1 dollár alatt, amelyek akár százszorosára növelhetik a befektetésedet

A kriptovaluta-iparág mindig kínál lehetőséget befektetési projektekbe való beszállásra és jelentős nyereségek elérésére. Azonban a befektetésre kínált ezernyi csúcskategóriás kriptovaluta között nehéz lehet kiválasztani azokat a tokeneket, amelyek árfolyama meg fog ugrani.
2024. 05. 07. 07:10
Megosztás:

Nőtt a cégfelszámolások száma az első negyedévben Romániában

Éves összevetésben 14,66 százalékkal nőtt a cégfelszámolások száma az első negyedévben Romániában, és 6,78 százalékkal kevesebb gazdasági társaságot hoztak létre - közölte hétfőn az Országos Cégnyilvántartó (ONRC).
2024. 05. 07. 07:00
Megosztás:

128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon

Mintegy 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a Budapesti Közművek FKF köztisztasági divíziójának munkatársai - más fővárosi közszolgáltató cégekkel és önkéntesekkel együtt április 21-én és 28-án a főváros kiemelt forgalmú közterületein és a 4-es 6-os villamos - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2024. 05. 07. 06:30
Megosztás:

Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma Németországban

Közel ötödével nőtt áprilisban az újonnan forgalomba helyezett autók száma Németországban az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül az akkumulátoros elektromos autók forgalomba helyezése nem növekedett, a dízeleké viszont meghaladta az átlagot a gépjárműnyilvántartó hivatal, a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) hétfői jelentése alapján. A járműkategóriák között továbbra is a SUV-kivitel részaránya a legmagasabb.
2024. 05. 07. 06:00
Megosztás:

Fontos tudnivalók az öntözött területek műholdas ellenőrzéséről

Az Európai Bizottság előírásai miatt a tavaly óta - a többi uniós tagállamhoz hasonlóan - a magyar agrártámogatási rendszerben is kötelező alkalmazni a Sentinel műholdcsalád felhasználásával működő területi monitoring rendszert, azaz TMR-rendszert - közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel.
2024. 05. 07. 05:30
Megosztás:

Újabb trükkel próbálkoznak telefonos csalók

Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók - tudatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.
2024. 05. 07. 05:00
Megosztás:

Az EB kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást

Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogállamiság lengyelországi helyzetéről az Európai Unióról szóló szerződés 7-es cikke szerinti eljárással összefüggésben, és úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért kezdeményezni kívánja az eljárás lezárását - tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.
2024. 05. 07. 04:00
Megosztás:

Lassult az orosz szolgáltatóipar teljesítménynövekedése

Lassult az orosz szolgáltatóipar teljesítményének növekedése áprilisban.
2024. 05. 07. 03:30
Megosztás:

„Túlfutásjárvány” szedi áldozatait a hazai autóparkban

Az autópark öregszik, az autóra fordítható pénz pedig csökken. Ennek fényében a túlfutás szinte járványszerűen terjed idehaza, egyre gyakrabban okozva komoly kárt, de potenciálisan akár tragédiát is. Az itthoni helyzetet a Swiss Automotive Grouphoz tartozó Autonet Import Magyarország operatív igazgatója, Szabó László foglalta össze. Mivel az Autonet nemcsak a hazai piacot kiszolgáló 4 nagy alkatrészimportőr egyike, hanem több márkafüggetlen szervizhálózatot is üzemeltet, a szakértő minden oldalról jelentős rálátással bír a magyar autóállományra.
2024. 05. 07. 03:00
Megosztás:

Ismét az Erste elemzői voltak a legpontosabbak

Az Erste szakértői vitték el az első helyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Thomson Reuters előrejelzői versenyén. A bank elemzői adták a legpontosabb előrejelzést a magyar gazdaság mutatóinak alakulásáról 2023-ban.
2024. 05. 07. 01:00
Megosztás:

A WienerAI 1,1 millió dolláros gyűjtése feldobja a kereskedők napját

A mém érmék, melyek sosem működtek logikusan, pár hónapja hatalmas befektetői érdeklődést, no és persze nyereséget verbuváltak.
2024. 05. 07. 00:01
Megosztás:

A Richter bejelentés margójára

A Mithra bajban van. Amikor a Richter 2018-ban megkötötte az első szerződését a Mithrával, az új természetes hormont tartalmazó Estelle/Drovelis fejlesztéséről és bevezetéséről, akkor a Mithra árfolyama még 35 euró környékén mozgott a tőzsdén. A cég részvényeivel viszont március 5., a csődvédelmi eljárás (tőkeszerkezet átstrukturálás) kezdete óta nem lehet kereskedni. Az utolsó záróára pedig 0,216 euró.
2024. 05. 06. 23:30
Megosztás:

Újabb duplázást tervez regionális növekedési stratégiájában az AutoWallis Csoport 2028-ig

750 milliárd forintos árbevételt és 40 milliárd forintos EBITDA nyereséget tervez 2028-ra az AutoWallis Csoport, ezzel mindkét mutató esetében megduplázhatja tavalyi eredményeit. A 16 országban 24 autómárkát képviselő, regionálisan meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltató a következő időszakban is évi 2-3 akvizíciót tervez, és az intenzív növekedési szakaszt követően a menedzsment 2026 után osztalékfizetésre kíván javaslatot tenni.
2024. 05. 06. 23:07
Megosztás:

Nagyon népszerű Spanyolország a turisták körében

Rekordszámú, több mint 16 millió turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (INE) honlapján elérhető jelentésből.
2024. 05. 06. 22:30
Megosztás:

Jó hónap volt az április az euróövezet gazdaságának

Áprilisban a vártnál nagyobb mértékben, 11 hónapja a leggyorsabb ütemben bővült az euróövezet gazdasági teljesítménye a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet és a Hamburg Commercial Bank AG közös felmérése alapján képzett beszerzésimenedzser-index (BMI) a növekedési üteme alapján.
2024. 05. 06. 22:00
Megosztás:

Megújulnak a Tourinform irodák

Egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a kormány a hazai Tourinform irodák infrastrukturális és szolgáltatásfejlesztésére, az országszerte mintegy 90 irodát érintő pályázatra május 15-től jelentkezhetnek a Tourinformok fenntartói - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel hétfőn.
2024. 05. 06. 21:30
Megosztás: