A korábban ismertetett javaslat a Hamász által fogva tartott túszok és az Izraelben fogva tartott palesztin foglyok szabadon bocsátását is szorgalmazná.
A brit Aldi csatlakozott a The Portman Group magatartási kódexéhez, így vállalva az alkoholos termékek felelős értékesítésének és marketingjének előmozdítását, amely magában foglalja a munkatársak képzését és a 18 év alattiak számára kevéssé vonzó termékprezentációt - számolt be a Grocery Gazette. .
Az Aldi csatlakozott a The Portman Group magatartási kódexéhez, amely az alkoholos termékek felelős értékesítését és marketingjét szorgalmazza. A diszkontlánc ezzel vállalja, hogy alkalmazottai részt vesznek a kódexről szóló képzéseken. Ezek a képzések az alkoholtartalmú italok megnevezésére, csomagolására és árusítására vonatkozó gyakorlatokra összpontosítanak, céljuk pedig leginkább az, hogy az ilyen termékek ne legyenek vonzóak a 18 év alatti fiatalok számára.
Az Aldi már korábban is betartotta a Portman Group irányelveit saját márkás termékeivel kapcsolatban, de most hivatalosan is elkötelezte magát amellett, hogy követi ezeket a szabályokat. A Portman-kódex tagjai között megtalálhatók nagy brit kiskereskedők és FMCG-vállalatok is, mint például az Asda, Tesco, Nisa Retail, valamint az Asahi, Bacardi, Budweiser, Diageo, Heineken, Pernod Ricard és a Thatcher's is.
Julie Ashfield, az Aldi beszerzésért felelős ügyvezető igazgatója hangsúlyozta a vállalat elkötelezettségét a minőség mellett minden területen - beleértve a marketinget és csomagolást is. Kiemelte azt is, hogy a Portman Group kódexének aláírásával tovább erősítik azt az ígéretüket vásárlóik felé, hogy alkoholos italaik értékesítése során betartják az iparág legmagasabb előírásait.
Kutatás
Az alábbiakban arra szeretnénk megkérni, hogy töltsd ki a kérdőívet, ezzel segítve munkánkat. A kutatás név nélküli és önkéntes, semmilyen visszakeresési lehetőséget nem tartalmaz, mindösszesen néhány percet vesz igénybe. A kutatás eredményeit a Pénzcentrum online felületén fogjuk közzétenni. Köszönjük, hogy részt veszel a kutatásban!
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Matt Lambert, a The Portman Group vezérigazgatója üdvözölte az Aldi döntését és kiemelte annak fontosságát, hogy minden kiskereskedő és gyártó tiszteletben tartja a gyakorlati kódexet. Megjegyezte azt is, mennyire kulcsfontosságú ez ahhoz, hogy az alkoholt társadalmilag felelős módon lehessen forgalmazni.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Tovább csökken szerdától az üzemanyagok ára - a nap hírei
- Joe Biden ellenzi a rafahi hadműveletet
- A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- Mozgósítaná az európai ipart az uniós biztos Ukrajna érdekében
- Gyerek halt meg a Texast sújtó árvízben
- Szalai Máté: ha Izrael fel akarja számolni a Hamászt, elkerülhetetlen Rafah megtámadása