A Bosch idén tizenegyedik alkalommal, négy helyszínen engedett bepillantást az autóipari innováció és gyártás világába a Lányok Napján. A Bosch maklári telephelyén a tudományok és a technológia iránt érdeklődő fiatal hölgyek a járműalkatrész-gyártással ismerkedhettek meg. A vállalat nagy hangsúlyt fektet a női tehetségek felkarolására és támogatására mentorprogramokkal, tréningekkel, valamint közösségi lehetőségekkel.

Ha a kutatás-fejlesztésreinformatikára, vagy az autóipar világára gondolunk, jellemzően férfias szakmákat látunk magunk előtt. A pályaválasztás előtt álló fiatal lányok pedig – bár tehetségük és nyitottságuk lenne hozzá – sokszor nem választanak férfiasnak gondolt munkaköröket. Ennek oka a kellő információk hiánya vagy épp a berögzült előítéletek. A Nők a Tudományban Egyesület által indított Lányok Napja országos programsorozat célja, hogy általános iskolás és középiskolás lányok figyelmét felhívja a természettudományi, technológiai, mérnöki és informatikai szakmákban rejlő lehetőségekre.

A sokszínűség az innováció motorja: új perspektívákat, tehetséget és kreativitást hoz magával, mondta Michael Zink, a Robert Bosch Automotive Steering Kft. ügyvezető igazgatója.

Munkatársaink több mint 30 százaléka nő, és a vezetők közel negyede is a hölgyek közül kerül ki.

Széles körű támogatást nyújtunk azoknak a hölgyeknek, akik karriert szeretnének építeni nálunk, emellett fontosnak tartjuk azt is, hogy a fiatalok minél korábban megismerjék az innováció, a kutatás-fejlesztés izgalmas világát, erről már Bekényi Henrietta, a Robert Bosch Automotive Steering Kft. HR csoportvezetője beszélt.

A Bosch szerint egyre több kutatás mutat rá, hogy az a vállalat, ahol férfi és női vezetők is részt vesznek a vállalatirányításban, üzletileg is sikeresebbek. Emellett számos tanulmány erősíti meg, hogy a vegyes csapatok a vállalat minden szintjén jobb termékeket és szolgáltatásokat fejlesztenek.