A rapper hangsúlyozta, hogy mindenben támogatná csemetéjét.
G.w.M és Kulcsár Edina két hónappal ezelőtt jelentették be a nagy hírt: második közös gyereküket várják, aki az orvosok szerint kisfiú lesz. A rapper nagyon boldog, hiszen mindenképpen szeretett volna egy trónörököst, akiről hihetetlen dolgot árult el.
G.w.M korábban már elárulta, hogy hatalmas áldásnak tartja, hogy ismét édesapa lesz, annak meg még jobban örül, hogy kisfia születik Edinától, akinek azonban még babonából nem vettek semmit.
"Mi babonából még nem igazán vásároltunk semmit a kisfiunknak, és egy darabig ez így is fog maradni. Majd az utolsó előtti pillanatban indítunk egy nagy rohamot, hogy megvegyünk mindent, amire a picinek csak szüksége lehet élete első időszakában" - mondta.
Nem ritka, hogy a sztárcsemeték követik szüleik példáját, és ők is abban a szakmában helyezkednek el, mint amit az édesapjuk vagy az édesanyjuk csinál. A rapper már évek óta a zeneiparban dolgozik, nemcsak a jó, de az árnyoldalát is ismeri a szakmának, ennek ellenére mindenben támogatná születendő gyerekét, ha erre az útra lépne - írja az Origo.
Hozzátette, hogy az eddigiekhez hasonlóan kisfia születésénél is ott szeretne lenni a szülőszobán.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Elképesztő koncertet adott a 65 éves Madonna, 1,6 millió ember előtt lépett fel Rióban Több mint másfél millió ember volt kíváncsi Madonna ingyenes riói koncertjére a hétvégén. Ezzel elképesztő rekordot sikerült felállítania.
- Azahriah áttört a falon, elképesztő dologra készül A népszerű magyar előadó ledobta a bombát a rajongóira, ráadásul nem is akárhogy.
- Ebben a pillanatban jött a hír III. Károlyról, nincsenek szavak Az uralkodó temetésére készülnek az Egyesült Királyságban.
- Meg kell zabálni Harry és Meghan 5 éves kisfiát, elolvadunk Archie-tól Ötéves lett Harry herceg és Meghan Markle kisfia.