HÍREK

„Hadházy be is kaphatja” – mondta Nyírkarász fideszes polgármestere, aki korábban rávallott a térség fideszes képviselőjére

Szalmási József a rendőrség által lezárt korrupciós ügyben azt vallotta, hogy Kovács Sándor parlamenti képviselő a barátja érdekében manipulálta Nyírkarász egyik közbeszerzését, és megzsarolta őt azért, hogy az általa kiválasztott cég építse meg a falu termelői piacát.

Link másolása

Nyírkarász fideszes polgármestere, Szalmási József azt mondta a rendőröknek, hogy Kovács Sándor fideszes országgyűlési képviselő behívatta, és közölte, barátja cégének kell megépítenie a település piacát, másképp nem kapják meg az elnyert uniós pénzt.

A 24.hu szerint a rendőrség mégis megszüntette a nyomozást három év után. Azért nyomoztak, mert kiderült, Kovács barátjának a cége néhány év alatt egymilliárd forintnyi közbeszerzést nyert el a térségben, és ezért Hadházy Ákos feljelentést tett.

A lezárás ilyen megállapítások dacára történt:

„A közbeszerzési dokumentumokból megállapítást nyert, hogy egy behatárolt földrajzi körzetben elhelyezkedő hét település önkormányzata és az egyesület (a Jót s Jól a Szatmári Kistérségben Egyesület, amit ma is Kovács Sándor felesége vezet) beruházásaik megvalósítására kevés kivétellel ugyanazon hat gazdasági társaságot választották ki és kérték fel ajánlattételre, melyek közül kivétel nélkül a többnyire egyedül pályázó GÉ-65 Mérnökiroda Kft. ajánlata került ki győztesként,

mely tények egyidejű és együttes fennállása a gazdasági szereplők összehangolt magatartására utalhat, illetve versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban bűncselekmény gyanúját keltheti”.

A nyomozás során lehallgattak telefonokat, tanúkat is kihallgattak, köztük volt Szalmási József is, aki egyébként idén is a Fidesz jelöltjeként indul az önkormányzati választáson.

Külön érdekes, hogy a polgármester rávallott Kovácsra a rendőröknél, azt mondta, hogy

a parlamenti képviselő a barátja érdekében manipulálta Nyírkarász egyik közbeszerzését, és megzsarolta őt azért, hogy az általa kiválasztott cég építse meg a falu termelői piacát. A falu végül 50,5 millió forint uniós forrást kapott.

A rendőrség azt is kimondta, hogy a bűncselekmény megvalósulását „a foganatosított eljárási cselekmények egy részének eredménye” nem zárja ki, ám „ezek a pályázatok készítésére, a beruházásokat kivitelező vállalkozások kiválasztására irányuló összehangolt magatartás vagy irányítottság mértékét, mélységét, az abban résztvevő személyeket illetően nem kellően egzaktak, cselekményre, illetve személyre mutatóak, és ilyen adatokat az eljárás során nem lehetett beszerezni, még a kiterjedt bizonyítás és a leplezett eszköz alkalmazás ellenére sem”.

Hadházy szerint így még ebben a lezáró határozatban is olyan bizonyítékok vannak, amik miatt „Kovács Sándor fideszes képviselőnek már régen a börtönben kéne ülnie”.

A 24.hu nak most nyilatkozott röviden Szalmási József, aki ezt mondta:

„Hiába verklizik itt a 24.hu, úgyse tudnak tenni semmit. Se a rendőrség, se a Hadházy, se önök. Hadházy be is kaphatja.”

Kovács Sándorral amúgy szerinte ma is jóban vannak, a rendőrségen tett állításairól pedig most azt mondta: „Lehet, piás voltam akkor.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Videó: így haladt át a kínai elnök óriási konvoja a városon
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, addig több helyen is lesznek majd forgalom korlátozások.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen.

A delegáció ezután útnak indult a városba, mi pedig a Könyves Kálmán körúton csíptük el a hatalmas konvojt, amit rendőrautók kísértek. A konvoj méretét talán jól mutatja, hogy

közel egy percbe telt, mire az összes jármű elhaladt a kameránk előtt.

@szeretlekmagyarorszag.hu

♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Hszi Csin-ping péntekig lesz a magyar fővárosban, addig több helyen lesznek forgalomkorlátozások Budapesten. A kínai elnök találkozik Orbán Viktorral és Sulyok Tamás államfővel is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor, Lévai Anikó és népviseletbe öltözött gyerekek várták a kínai elnököt a repülőtéren – fotók
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen, ahol ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták.

Link másolása

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A repülőgépnél magyar népviseletbe öltözött gyerekek köszöntötték az elnöki házaspárt, ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták őket,

majd a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium diákjai üdvözölték a vendégeket. Egy rövid kulturális műsorra is sor került a Csillagszemű Táncegyüttes előadásában.

A kínai államfő péntekig tartózkodik Magyarországon állami látogatáson, a diplomáciai kapcsolataink felvételének 75. évfordulóján.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Videó: Megérkezett a kínai elnök Budapestre, így fogadták Hszi Csin-pinget a repülőtéren
A gépe szerda este landolt Ferihegyen, Szijjártó Péter élőben közvetítette.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping repülőgépe szerda este landolt Ferihegyen.

A landolás pillanatairól és a kínai delegáció fogadásáról Szijjártó Péter töltött fel egy videót a Facebook-oldalára. A videóhoz a magyar külügyminiszter csak annyit írt:

„Hszi Csin-ping kínai elnök érkezik”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Nincs joguk kérdezni! – Vidnyánszky Attila kiakadt, amikor az RTL arról akarta faggatni, miért nem hívta fel Kulka Jánost, amikor a Nemzet Színészévé választották
Maguknak arra sem válaszolnék, hogy nappal van, vagy este - mondta a Nemzeti Színház igazgatója. Szerinte az RTL pusztítja a magyar emberek lelkét.

Link másolása

Eléggé kiakadt Vidnyánszky Attila, amikor az RTL arról akarta kérdezni, hogy miért nem hívta fel Kulka Jánost múlt pénteken, amikor a Nemzet Színészének választották. A Nemzeti Színház igazgatója azt mondta a csatorna riporterének, hogy az RTL-nek nincs joga kérdezni.

Kulka korábban azt mondta a Híradónak, hogy Molnár Piroska hívta fel, így értesült a kitüntetésről. Csakhogy az elmúlt 24 év során kialakult szokásjog szerint a Nemzet Színésze cím új birtokosát a Nemzeti Színház mindenkori vezérigazgatója értesíti. Azt, hogy Kulka János esetében ezt nem Vidnyánszky Attila tette meg, többen is értetlenül fogadták.

Erről szerette volna személyesen megkérdezni az RTL riportere a Nemzeti igazgatóját.

„Ennek a csatornának joga nincsen kérdezni! Olyan szinten pusztítják a magyar ember lelkét, maga személyesen is, ön is”

- mutatott az operatőr felé az igazgató. A riporter ennek ellenére is próbálta faggatni Vidnyánszky, de a rendező rövidre zárta az RTL érdeklődését: „Maguknak arra sem válaszolnék, hogy nappal van, vagy este.”

Link másolása
KÖVESS MINKET: