Vágólapra másolva!
Marozsán Fábián a második fordulóban búcsúzott a madridi tenisztorna 7,8 millió dollár (3 milliárd forint) összdíjazású férfiversenyétől.

A világranglistán pályafutása legjobbjaként 37. magyar játékos a nyitókörben az orosz Aszlan Karacevet győzte le, a 64 között pedig a 22. helyen kiemelt argentin Francisco Cerundolo várt rá.

A két játékos idén az ausztrál nyílt bajnokságon is összecsapott, a kemény pályás mérkőzést Marozsán három szettben nyerte, amivel akkor bejutott a legjobb 32 közé.

Madridi találkozójuk ugyanakkor teljesen ellentétes képet mutatott: Cerundolo az első játéktól kezdve irányított, 4:0-ra elhúzott, és kevesebb mint fél óra alatt besöpörte a nyitószettet.

A második játszmára sem változott az összecsapás képe, a kevesebbet rontó, rengeteg nyerőt ütő, hatékonyabban adogató rivális ismét 4:0-s előnyt épített ki. Marozsán azonban nem adta fel,

 1:5 után két meccslabdát is hárítva kiharcolta a rövidítést, és bár az ott összeszedett 0-4-es hátrányát is ledolgozta,

 88 perc után végül mehetett gratulálni ellenfelének.

Eredmény, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Francisco Cerundolo (argentin, 22.)-Marozsán Fábián 6:2, 7:6 (7-5)