Az Egyesült Államok újabb városaiban kezdődtek tüntetések és épültek palesztinpárti egyetemi sátortáborok csütörtökön, így Atlantában és a fővárosban, Washingtonban is. A washingtoni Kongresszus alsóházának republikánus elnöke a Nemzeti Gárda bevetését kérte a gyűlölet spirálja, illetve az erőszak további elharapózásának megfékezése érdekében.

A Georgia állambeli Atlantában az Emory Egyetemen kezdett tüntetés megszüntetésére az intézmény a rendőrség beavatkozását kérte. A tüntetők állítása szerint azért foglalták el az egyetem területének egy részét, mert „az intézményt

„bűnrészesnek tartják népirtásban, valamint az rendőrség militarizálásában”.

Elszabadult a pokol az amerikai egyetemeken, a Nemzeti Gárdát is bevethetik a durvuló Hamász-párti tüntetések miatt

Izraelt támogató ellentüntetők a Columbia Egyetem előtt New Yorkban Fotó:AFP

Az atlantai megmozdulás palesztinpárti célját összekapcsolták egy helyi rendőrségi és tűzoltósági kiképzőközpont elleni tiltakozással. Azt is hangoztatták, hogy a „palesztinok elleni népirtás” és az úgynevezett Cop City felépítése egyaránt az „amerikai imperializmus” következménye.

Az egyetem rektori hivatalának illetékese a tüntetés szervezőit olyan aktivistáknak nevezte, akiknek célja, hogy megzavarják a hallgatók tanulmányi munkáját, valamint hozzátette, hogy nem tolerálnak vandalizmust és egyéb bűncselekményeket – írja  a Mandiner.

New York, Washington

Csütörtökön New Yorkban bő egy héten belül már a negyedik intézménynél kezdődött Izrael elleni tüntetés, ezúttal a City College of New York – CUNY épületeinél vonultak ki diákok.

Egyre erőszakosabb és durván antiszemita hisztériába csap át a nagymúltú New York-i Columbia egyetem kampuszán a Hamász-párti demonstráció. A Kongresszus alsóházának republikánus elnöke már a Nemzeti Gárda bevetését is felvetette, mert a rendőrség ezzel a helyzettel nem tud megküzdeni.

Mike Johnson azt mondta, közel az idő, amikor a Nemzeti Gárdára lesz szükség a Columbia Egyetemen és más lázongó egyetemeken a palesztin és Hamász-párti tüntetések elfojtásához.

„Ha ezt nem sikerül gyorsan megfékezni, és nem szűnnek meg a fenyegetések és megfélemlítések, akkor itt a megfelelő idő a Nemzeti Gárda számára. Rendet kell teremtenünk ezeken az egyetemeken. Nem engedhetjük meg, hogy ugyanez az egész országban megtörténjen. Jobbak vagyunk ennél”

– közölte a házelnök.

New York város rendőrségi vezetői az elmúlt egy hétben történt rendőrségi intézkedések és tömeges letartóztatások kapcsán világossá tették, nem fognak olyan jellegű közterület-foglalást megengedni, mint 2020. nyarán az úgynevezett BLM-zavargások idején Seattle városában történt, ahol tüntetők a város egy részét „autonóm övezetté” nyilvánították. John Chell, a városi rendőrség járőrparancsnoka kijelentette: garantálhatja, hogy egy ilyen próbálkozás gyorsan véget ér majd.

A fővárosban, Washingtonban csütörtökön több környékbeli egyetem együttes tüntetést kezdett sátrak felállításával a belvárosi George Washington Egyetem területén. Közleményük szerint erejüket közösen akarják megmutatni, valamint követelik az elhatárolódást a „cionista államtól”, továbbá céljuk, hogy véget érjen a „palesztinpárti diákok rasszista alapú elnyomása”

A Hamász hivatalosan is üdvözölte az amerikai egyetemeken demonstrálókat. Az üzenet szerint a diákok a jövő vezetői, akik „a történelem jobb oldalán állnak”.

Az elnökre helyeződik a nyomás, mert ő rendelkezik a hatósági erők felett

Kedden további 26 republikánus szenátor küldött levelet Miguel Cardona oktatási miniszternek és Merrick Garland főügyésznek, felszólítva őket, hogy „állítsák vissza a rendet azokon az egyetemeken, amelyeket a zsidó diákokat és tanárokat megcélzó antiszemita tömegek gyakorlatilag lezártak”.

Joe Biden elnök kétlelkű választ adott erre, közölve, hogy

„elítéli mind az antiszemita tiltakozásokat, mind pedig azokat, akik nem értik, mi folyik a palesztinokkal”.

- írja az Euronews.

Az Egyeesült Államok legnagyobb 50 egyeteme több mint felének területén zajlanak palesztinpárti tüntetések

Az Egyesült Államok nyugati partvidékén, Los Angelesben a Dél-Kaliforniai Egyetem vezetése csütörtökön azt közölte, az intézmény területe „további intézkedésig” zárva marad. Az egyetemen a szerdai tüntetések idején csaknem 100 aktivistát kellett a rendőrségnek őrizetbe vennie. A szerdai összesítések szerint az Egyesült Államok legnagyobb 50 egyetemének több mint felének területén voltak palesztinpárti tüntetések az elmúlt egy hétben.

A megmozdulások nyomán összesen több száz embert vettek őrizetbe a hatóságok tiltott tevékenység, illetve magánterület megsértése miatt.

A New York-i Columbia Egyetem elveszítette egy befolyásos anyagi támogatóját a nyílt antiszemita megnyilvánulások miatt

A New York-ban történt rendőrségi beavatkozást csütörtökön elítélte Alexandria Ocasio-Cortez, a Demokrata Párt baloldali szárnyának kongresszusi képviselője, aki „szörnyű döntésnek nevezte”, hogy a Columbia Egyetem vezetése a saját diákjaira hívott rendőrséget.

Az Egyesült Államok vezető egyetemei közé sorolt intézmény egykori diákja, és befolyásos anyagi támogatója, a milliárdos vállalkozó, Robert Kraft ugyanakkor csütörtökön egy sajtóban megjelent állásfoglalásban azt írta, hogy „meg kell tagadnia” tanulmányai egykori helyét, és megdöbbenését hangoztatta az olyan szlogenek, miatt, amiket tiltakozók kiabáltak, mint az „

Öljetek meg minden zsidót!” és „Október 7-ét még tízezerszer!”.

A zsidó származású üzletember a héten jelentette be, hogy a tüntetéseken történt nyílt antiszemita megnyilvánulások miatt beszünteti a támogatását a Columbia Egyetem számára.

Az alábbi videó a Columbia Egyetem tüntető diákjai elleni rendőri intézkedésről  készült:

https://www.youtube.com/watch?v=UFoxNw21CYE

Forrás: Mandiner.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.