Rick Santorum volt szenátor hangsúlyozta, Európában egzisztenciális küzdelem zajlik a szuverén, keresztény gyökerű államok és a neomarxisták között, miközben hazája, az Egyesült Államok is hasonló problémákkal küzd.

Hirdetés

Ha nem tartjuk kordában őket, tönkre fogják tenni az európai civilizációt – figyelmeztetett, hozzátéve: a közösségi média, nagy cégek, de már egyes egyházak is igyekeznek a társadalmakat tömegekké alakítani.

Emlékeztetett arra, hogy a II. világháború utáni katonai és gazdasági sikerei hatására az amerikaiak elfelejtették Istent, elkezdték elhagyni a közösségeiket, egyházaikat, miközben a baloldal szervezkedett.

Sokan átadták gyermekeiket a baloldali egyetemeknek, akik őrületes összegeket költöttek a befolyásolásukra, a konzervatív vezetők többsége pedig csak a gazdasági növekedésre és a katonai kérdésekre figyelt. Közülük nem kevesen megkötötték a „fauszti egyezséget”, és hátrahagyták az értékeiket – idézte fel.

Magyarországra kitérve elmondta: bár a magyar kormány nem minden gazdaság- vagy biztonságpolitikai döntésével ért egyet, a legfontosabb értékekben közös alapokon állnak. Magyarország okot ad számomra az optimizmusra, hogy a jobboldal megvédheti gyermekeit az istenhitben – emelte ki.

Az amerikai politikus felhívta a figyelmet a Krisztus nélküli kulturális kereszténység veszélyeire is, kiemelve: a konzervatív vezetők közül is sokan távol maradnak a morális kérdésektől, mert maguk sem élik meg ezeket.

Biden elnök is kereszténynek tartja magát, mégis felszólal a keresztény értékek ellen – nehezményezte.

„A konzervatívoknak mindig azt mondom: ha meg akarjátok menteni a világot, csináljatok olyat, amit a baloldal sosem fog, és vállaljatok gyermekeket”

– közölte Rick Santorum.

Patryk Jaki, a Suwerenna Polska európai parlamenti képviselője az Európai Unió (EU) és a jogállamiság kapcsolatáról szólva kiemelte: az EU alapszerződése világossá teszi, hogy az unió nem állam, kompetenciáit az államok ruházzák rá.

Ennek ellenére az Európai Unió olyan jogokat is átvesz sokszor, amelyeket az államok nem delegáltak rá – jegyezte meg.

A nemrég elfogadott migrációs paktum szerint például a migránsokat kötelező jelleggel fogják szétosztani a tagállamokban, amelyek magas összegeket kell fizessenek, ha nem akarják befogadni őket – emlékeztetett, hangsúlyozva: „ez egyfajta szerelmes levél az embercsempészeknek”.

Felidézte azt is, hogy Lengyelországot megfosztották az uniós forrásoktól bírósági reformja miatt, pedig az szinte másolata volt a spanyol vagy német rendszernek, mindez pedig értékelése szerint a rasszizmussal egyenlő.

Figyelmeztetett arra is, hogy az EU közösségi szinten készül harmonizálni az adókat, ami azt jelenti, hogy a közép-európai országok versenyképessége megszűnne. Minden európainak el kell magyarázni, hogy az új szerződés támadás a jogaik ellen.

Eduardo Verástegui színész, producer, a CPAC Mexico alapítója felszólalásában leszögezte: a hagyományos társadalmat fenntartó legfontosabb értékek az Isten, a család és a haza. Felhívta a figyelmet a szexuális kizsákmányolás áldozatául esett gyermekekre, kiemelve, hogy a hallgatás a pedofilok és a perverzek malmára hajtja a vizet.

A gyermekek szexuális kizsákmányolása a második legjövedelmezőbb illegális tevékenység a kábítószer-kereskedelem után – közölte, kitérve arra is, hogy jelenleg hazája a gyermekpornográfiával leginkább sújtott ország.

Korábban írtuk

Elmondása szerint ezekre a kérdésekre figyelmeztet a Sound of Freedom (A szabadság hangja) című film, melynek elkészítésére nyolc évet szánt az életéből. Terveiről szólva Eduardo Verástegui elmondta: Mexikóban nincs igazi politikai verseny – jelenleg két baloldali és abortuszpárti jelölt küzd az elnöki székért -, ezért egy új konzervatív párt elindítását tervezi.

Keith Self, Texas állam kongresszusi képviselője felszólalásában kiemelte, hogy tapasztalatai szerint világszerte kezd kibontakozni egy olyan mozgalom, amely „szálka a globalisták körme alatt”.

A kanadai, holland és francia farmerek közösségei vagy Trump elnök egyaránt felszólalnak a woke elit, Soros György üzletember, Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke és Justin Trudeau kanadai kormányfő ellen – jegyezte meg.

Akik szeretik a szabadságot, terjesszék ezt a mozgalmat, békés, de erőteljes ellenállással – szólított fel.

Szavai szerint a nyugati civilizáció alapját a kereszténység adja, most azonban válaszúthoz érkeztünk a woke-izmus és az örök értékek: az Isten, haza, család között. Jövőnket Isten és a nemzet szeretetének kell meghatároznia – közölte a republikánus politikus.