Kúria;Józsefváros;Magyar Rádió;Pikó András;

2024-04-26 13:07:00

Döntött a Kúria, megsemmisítette a Magyar Rádió egykori épületeire kimondott önkormányzati változtatási tilalmat

A helyi rendeletet a Fidesz kerületi polgármesterjelöltje, Sára Botond által vezetett Fővárosi Kormányhivatal kifogásolta.

A Kúria Önkormányzati Tanácsa megsemmisítette a Magyar Rádió egykori épületeire helyi rendeletben kimondott változtatási tilalmat – vette észre a hvg.hu. Az erről szóló határozat a csütörtök esti Magyar Közlönyben jelent meg.

Mint korábban mi is megírtuk, a kabinet tervei szerint bővítenék a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet, s ennek jegyében lebontanák a Magyar Rádió korábbi épületeit. A kerületi önkormányzat emiatt egy rendeletben helyi védettség alá helyezte az egykori székházat, ám ezt a Fővárosi Kormányhivatal kifogásolta.

A hvg.hu felidézi, Sára Botond hivatala szerint a jogszabályok alapján változtatási tilalmat csak legalább telektömb nagyságú területre lehet elrendelni, emellett a rendelet nem is településrendezési feladatokat szolgál, ezért „a jóhiszemű joggyakorlás és kölcsönös együttműködés elvébe, illetve a jogok társadalmi rendeltetésének megfelelő gyakorlásába is ütközik”. Továbbá az önkormányzat tudott az egészet kiemeltté nyilvánító kormányrendeletről, így „jogalkotói hatalommal való visszaélést valósított meg”, hiszen a helyi jogszabály nem ütközhet magasabb jogszabályba.

Az önkormányzat szerint ugyanakkor a változtatási tilalom „az érintett területre” írható elő, szövege nem mondja ki, hogy telektömbre kellene vonatkoznia. A kormányrendeletek sem zárják ki a változtatási tilalom elrendelésének lehetőségét, vagyis a képviselő-testület jóhiszeműen, a hatályos jogszabályok betartásával járt el, a változtatási tilalom sajátos jogintézményét a rendeltetésének megfelelően alkalmazta.

A kormányhivatal – miután a kerület elutasította a véleményét – a Kúria Önkormányzati Tanácsához fordult, mely neki adott igazat. Eszerint

Ezt az önkormányzat nem volt hajlandó megtenni, ezért a Kúria semmisítette meg a rendeletét visszamenőleges hatállyal.

Sára Botond egyébként nem csak Budapest Főváros Kormányhivatalának főispánja, hanem jelenleg a Fidesz polgármesterjelöltje is Józsefvárosban. Nemrég a kormánypárti Magyar Nemzetnek adott interjúban arról beszélt, hogy a megméretés napjáig fizetés nélküli szabadságra megy. Ha pedig megválasztják józsefvárosi polgármesternek, összeférhetetlenség miatt október 1-től feláll a főispáni székből, lemond Budapest Főváros Kormányhivatala vezetéséről.