Tetszett a cikk?

A Fidesz frakcióvezetője árulónak tartja Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférjét.

Magyar Péter egy áruló, soha nem volt a barátom

– jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, amikor az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorában a TISZA Párt elnökéről kérdezték. „Az egyetemen is arrogánsnak és nagyképűnek tartottam, és ennek hangot is adtam” – tette hozzá Kocsis, akivel Magyar egy időben végezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi képzését.

Kocsis a műsorban beleállt ugyanabba a narratívába, amelyet Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is képviselt a csütörtöki kormányinfón: amikor Rónai Egon a TISZA Párt hirtelen jött népszerűségéről kérdezte, kijelentette, hogy Magyar az ellenzékre veszélyes, ellenzékváltó hangulat tapasztalható. Emellett párhuzamot vél felfedezni Magyar Péter és Márki-Zay Péter között, állítása szerint ugyanis a két ellenzéki messiás mögött „ugyanazok a külföldi finanszírozók és a hazai baloldali háttéremberek állnak”.

Magyart Kocsis árulónak tartja, de nem politikai, hanem baráti értelemben. Magyar szerinte csupán eljátssza, hogy a NER-ből, a Fidesz belső köreiből jött, pedig soha nem volt valódi bennfentes – ellentétben a volt feleségével, Varga Judit igazságügyi miniszterrel.

Szoktam olvasni a médiában, hogy második vonalas fideszes volt. Hát én őt a hetedik vonalba se sorolnám, mert nem volt tagja a politikai struktúrának

– magyarázta Kocsis. „A politikában ez bulvár, mindenkiről már mindenféle szemétséget elmondtak. Ezt én ebbe sorolom” – mondta arra válaszolva, hogy Magyar azt állította róla: munkaidőben pezsgőzik. Szerinte ez goromba dolog volt.