nlc.hu
Sztárok

Házasság első látásra: Gyöngyi és Csabi együtt folytatják tovább

Házasság első látásra: Csak úgy záporoztak a könnyek, két pár már meghozta döntését

A fináléhoz közeledik a házasságközvetítő showműsor, az előző esti adás is tartogatott bőven meglepetéseket és könnyeket.
Házasság első látásra: Gyöngyi és Csabi

A Házasság első látásra csütörtök esti adása újabb fordulatokat tartogatott: két pár is döntést hozott arról, együtt vagy külön folytatják-e. Elsőként Gyöngyi és Csabi kerültek előtérbe, utóbbinak könnyeket csalt a szemébe a felesége levele, de végül úgy döntöttek, együtt maradnak.

Végülis mindketten kimondtuk, hogy igen, tovább. Abszolút nyertesek vagyunk minden szemszögből. A többi pár el is bújhat.

Másodikként János és Kornélia került döntéshelyzetbe. Bár a kísérlet közepén János még igennel felelt a közös jövőjüket illetően, végül ő is nemet mondott, így Kornéliával a szakítás mellett döntöttek. A pár egyébként meglehetősen szépen vált el.

Nelli elmondta, hogy Jánost értékes embernek tartja, és a férfi is tisztelettel beszélt róla, ám egyiküknek sem sikerült megtalálniuk a helyüket ebben a házasságban. Nelli úgy érezte, hogy nem tud az a kedves, lágy, bújós, gondoskodó ember lenni János mellett, aki szeretne. A férfi végül elsírta magát a kamera előtt:

Nem kaptam meg azt a szeretetet, ami fontos lenne. A szeretet, a másokkal való törődés, másokra való odafigyelés, az nem kerül pénzbe. Ha megtalálom a megfelelő páromat, aki tisztel, elfogadja amilyen vagyok, és nem akar megváltoztatni, nem akarja a hajamat befesteni, jó vagyok neki úgy, ahogy. Azt gondolom, amit a Nelli is elmondott, hogy értékes ember vagyok valójában. Mi nem találtuk meg azokat a kapcsokat, amik erősebbé kovácsoltak voltak minket. Én tisztelem, hogy őszintén elmondta nekem, nem haragszom rá. Úgyhogy bízom abban, hogy a későbbiekben meg fogom találni még a páromat, akivel leélhetem az életemet” – mondta.

Az adás Enikő és Péter párosával zárult, a nő úgy nyilatkozott, hogy folytatná a házasságot, ma este pedig az is kiderül, Péter is így gondolja-e.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top