Miről ismerni fel egy digitális minimalistát, és hogyan válhatunk magunk is azzá?

A képernyőfüggés észrevétlenül is szétzilálhatja az életünket, de vannak módszerek, amelyekkel elejét vehetjük ennek. Erről szól Cal Newport könyve, a Digitális minimalizmus.

Cal Newport a Georgetown Egyetem informatikatudományi docense, aki a kultúra és a technológia kapcsolódási pontjairól ír a nagyközönség számára. Már nyolc könyve jelent meg, melyek közül az Elmélyült munka és az E-mailek nélküli világ magyarul is megjelent a HVG kiadó gondozásában.

A Digitális minimalizmus – Fókuszált életet választani egy zajos világban hasonló témát jár körül, egyelőre csak angolul, viszont Newport szokásához híven az elméleti tudást gyakorlatias következtetéssekkel kiegészítve.

Alaptétel, hogy a technológia túlzott használata ront az életminőségen, mert ha nem tudunk elszakadni a digitális eszközeinktől, akkor szétszórttá válik a figyelmünk, és eltávolodunk a valódi élményektől és kapcsolatoktól.

A Deep Questions podcast házigazdája ezért azt mondja: próbáljuk meg úgy használni a technológiát, hogy támogassa az értékeinket, miközben ugyanakkor szüntessünk meg mindent, ami eltereli a figyelmünket.

Nem a technika teljes elutasítása számít, hanem annak tudatos használata.

A tudatosság jegyében Newport 30 napos szünetet javasol minden nem létfontosságú technológia használatától, ami után csak azokat vezessük be ismét, fokozatosan, amelyek valódi értéket jelentenek számunkra. Ez a módszer segíthet megítélni, mi számít igazán fontosnak nekünk.

A New Yorkerben és a Wiredben is rendszeresen publikáló szerző ezen felül egyedül töltött időt is ajánl, mert a magány nagyon értékes a személyes reflexiókhoz és a fejlődéshez. Ebben az időszakban pedig magányos „offline” tevékenységet végezzünk, amelyek gazdagítják a tapasztalatainkat. Bármilyen klasszikus szabadidős tevékenység jó az olvasástól a kiránduláson át a barkácsolásig. Ha a szabadidőben jut idő figyelmet és tudást igénylő elfoglaltságokra, annál jobb, mert ezek mélyebb elégedettséget jelentenek, kiváltképp a passzív digitális fogyasztáshoz képest.

De a magányos, elmélyült hobbik mellett fontosak a társas kapcsolatok, a személyes beszélgetések, baráti találkozók is, melyeket nem pótolhat a közösségi média.

Ha pedig állandósítjuk a nem digitális tevékenységeket, az segít visszaszerezni a szabadidőt, így tartósan is csökkenni fog a képernyőidőnk, és javul az életminőségünk.

Fogalmazzuk meg pontosan magunknak, hogy miért használunk egy adott technológiát, milyen konkrét, fontos célt szolgál, amivel hozzátesz az életünkhöz? És miután a digitális környezetünk folyamatosan változik, ezt a rituálét időről időre végezzük el, vagyis folyamatosan értékeljük és egyszerűsítsük a digitális életünket, végezzünk rendszeres digitális rendrakást.

Hasznos lehet leiratkozni a felesleges hírlevelekről, kikapcsolni a push értesítéseket, kevesebb közösségi média platformot használni, és ott kevesebb időt tölteni, konszolidálni a digitális feladatainkat.

Összességében a Digitális minimalizmus a képernyőidő csökkentése mellett az így felszabaduló idő okos felhasználását szorgalmazza, az igazán fontos dolgok állandósítását,  illetve a technológia tudatos, önreflexív használatát.

Miről ismersz fel egy digitális minimalistát?

Newport azt is leírja, milyenek is a szerencsére még ma is sok helyen előforduló digitális minimalisták: nyugodt, kiegyensúlyozott emberek, akik képesek hosszan beszélgetni anélkül, hogy állandóan a telefonjukra pillantanának; el tudnak merülni egy jó könyvben, a reggeli kocogásban vagy a garázsban bütykölve. Akkor is jól érzik magukat a barátaikkal vagy a családjukkal, ha nem dokumentálnak mindent mániákusan. Nincs FOMO-érzésük, mert tisztában vannak a számukra fontos, értelmes tevékenységekkel, és gyakorolják is azokat.

A könyv ezen a linken rendelhető meg.

cal newport | digitális | minimalizmus | könyv | mentális egészség

FOLYTASD EZZEL

Így lehet a tiéd az egyik legismertebb magyar tervező inspirálta környezettudatos kollekció

Káprázatos űrbéli fényjelenségeket fotóztak a salgói vár felett

Rendeld meg a Roadster magazin 15. számát!

Nyakunkon a tavasz, és ami még jobb hír, itt a legújabb Roadster magazin is. Mit találunk benne? Találkozunk az amerikai képzőművésszel, Jim Denevannel, aki amellett, hogy land artban utazik, egy csodás rendezvényszervező céget is működtet, amely elképesztő helyeken szervez vacsorákat Kaliforniától kezdve Dél-Afrikán át Toszkánáig. Kifaggatjuk a kultikus Iditarod Trail Race kutyás szánhúzó verseny szervezőjét, a biennáléra készülő Nemes Márton festőművészt, megismerkedtünk a Friluftsliv filozófiával, Arnaud Montagard fotós révén megnézzük, milyen Amerika hátsó udvara, főzünk a 101 Bistróban, és a Totemism legújabb kollekcióját is szemügyre vesszük. ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Egy stílusos pergolával szinte az egész életünket áthelyezhetjük a szabadba
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom