1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Vételi ajánlatot tettek az egyik uniós országban.

Az OTP Bank tavaly minden korábbi eredményét felülmúlta, a megkezdett építkezést és a terjeszkedést folytatja a következő években - mondta az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a társaság éves közgyűlésén pénteken Budapesten.

Csányi Sándor kiemelte, hogy a stabilitást jellemző mutatók jól alakultak, a vállalatcsoport tőkehelyzete stabil, az organikus növekedés jelentős, a hitelminőség csoportszinten javult. Közölte egyúttal, hogy csütörtökön vételi ajánlatot tettek az egyik uniós országban, megvalósulása esetén ez lehet a bank történetének legnagyobb felvásárlása.

A közgyűlés ezt követően megszavazta az összesen 150 milliárd forintnyi, vagyis részvényenként 535,71 forintos osztalékot. A jogosultak között a saját részvénynek minősülő részvények osztalékát is szétosztják az alapszabály alapján, a kifizetés június 3-án kezdődhet.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Kiderült, mire számít az Erste
Privátbankár.hu | 2024. április 30. 10:25
A hitelállomány stagnálása mellett a betéteknél növekedést ért el az Erste Csoport. 
Pénzügyi szektor Huszonnégymilliárd forint osztalékot fizet az MBH Bank
Privátbankár.hu | 2024. április 29. 16:47
Rendkívül sikeresnek tartja első évét a társaság.
Pénzügyi szektor Elkerekedik a szeme, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. április 26. 07:25
Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Pénzügyi szektor Az MNB szigorú szemével ráncba szedte a gyorskölcsönzőket
Privátbankár.hu | 2024. április 25. 10:44
Hatékony, „puha" eszközök bevetésével az MNB két gyorskölcsönző intézmény több, aggályosnak ítélt általános szerződési feltételeit módosíttatta.
Pénzügyi szektor Hoppon maradnak Mészáros Lőrinc bankjának befektetői
Privátbankár.hu | 2024. április 24. 12:57
Nem fizet osztalékot az MBH Jelzálogbank. De ez nem feltétlenül rossz hír.
Pénzügyi szektor Erste-ügyfél? Akkor figyeljen, fontos bejelentést tett a bankja
Privátbankár.hu | 2024. április 24. 12:06
Megszűnik az Azonnali Könnyített Törlesztés szolgáltatás.
Pénzügyi szektor Amundi-közgyűlések futószalagon
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 16:12
Tavaly több mint 10 ezer részvényesi közgyűlésen szavazott az Amundi vagyonkezelő.
Pénzügyi szektor Az MNB elmagyarázta, hogy mi történik az inflációval
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 11:45
Az infláció és a maginfláció is a jegybank márciusi Inflációs jelentése előrejelzési sávjának közepén alakult - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank márciusi inflációs adatokhoz fűzött elemzése.
Pénzügyi szektor MNB: Fokozott befektetői kockázattal járhatnak a kriptoeszközök
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 09:58
A jegybank felkészül a kriptopiaci szereplők felügyelésére.
Pénzügyi szektor Csütörtökön talán valami csodára készül a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 07:18
Erősödött kissé a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG