Ukrajna;letartóztatás;óvadék;korrupciós ügy;mezőgazdasági miniszter;

2024-04-26 12:17:00

Két hónapra letartóztatták a lemondott ukrán mezőgazdasági minisztert

Mikola Szolszkij továbbra is tagadja a korrupciós vádakat, de ha van elég pénze, csaknem 700 millió forintnak megfelelő összegért szabadlábon védekezhet.

Elrendelte pénteken az illetékes kijevi bíróság Mikola Szolszkij mezőgazdasági miniszter őrizetbe vételét, letartóztatását június 24-ig, miután az őt ért vádak miatt csütörtökön lemondott pozíciójáról – írja a Reuters. Amint arról mi is beszámoltunk, a tárcavezetővel szemben az ukrán korrupcióellenes ügynökség indított eljárást a napokban. Azzal gyanúsították meg, hogy részt vett egy 291 millió hrivnya (2,7 milliárd forint) értékű állami földterület illegális megszerzésében agrárholdingja számára, valamint további 190 millió hrivnya (1,8 milliárd forint) értékű földterület megszerzésére tett kísérletben.

Az ügyészek még a csütörtöki bírósági tárgyaláson ismertették, hogy a lemondott miniszter ellen felhozott vádak 12 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók. Pénteken a bíróság pedig 75,7 millió hrivnyában, azaz több mint 700 millió forintban megállapította az óvadék összegét, amelynek fejében Szolszkij szabadlábon védekezhet.

A miniszter lemondásakor tagadta a vádakat, s szerinte évekkel ezelőtt képviselt földügyekben ügyfeleket állami vállalatokkal kapcsolatos vitákban, amikor még ügyvédként dolgozott, de annak sem volt semmi köze a későbbi tárcavezetői pozíciójához. A Reuters megjegyezte, Volodimir Zelenszkij elnöksége ideje alatt Mikola Szolszkij az első magas beosztású ukrán politikus, akit hivatalosan is korrupcióval gyanúsítottak meg. Felemlegetik érdemeit is az ukrajnai gabonaipar fenntartásában, miután az agresszor Oroszország elzárta fekete-tengeri exportútvonalakat, a termőföldek egy részét pedig elfoglalták vagy aláaknázták.