eur:
389.15
usd:
360.76
bux:
68463.61
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett
fotó: police.hu
Nyitókép: police.hu

Megverték a kukást, mert nem tudtak tőle parkolni

A megtámadott szemétszállítónak annyi volt a bűne, hogy éppen rosszkor, rossz helyen ürítette a kukákat.

A tényállás szerint az ügy sértettje 2023 márciusában, Tinnyén végezte a műanyag hulladékok begyűjtését. Ennek során a hulladékszállító járművel megállt az egyik ház előtt, majd kiszállt, hogy a hulladéktárolót kiürítse - írja közleményében a Budakörnyéki Járási Ügyészség. A sértett azonban úgy parkolt le erre a rövid időre a járművel, hogy az éppen akkor érkező elkövetők nem tudtak a ház gépkocsibeállójára akadálymentesen felhajtani az autójukkal.

Az ezen felindult két elkövető a hulladékszállító hátuljánál tartózkodó sértettre támadt.

Egyikük lábon rúgta, másikuk többször ököllel fejen ütötte a sértettet, aki annak hatására elesett. A bántalmazással azonban az elkövetők nem hagytak fel, még többször megrúgták és megütötték.

Miután felhagytak a támadással, a hulladékot begyűjtő férfi a hulladékszállítóval elhajtott. A bántalmazás következtében a hulladékgyűjtő férfi nyolc napon túl gyógyuló sérülése keletkezett.

A két elkövetőt súlyos testi sértés bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként, melynek során beismerték a bűncselekmény elkövetését és megbánó magatartást tanúsítottak.

Az ügyben a Budakörnyéki Járási Ügyészség mindkettejük vonatkozásában 1 év 3 hónap időtartamra az eljárást felfüggesztette azzal a feltétellel, hogy ezen idő alatt csoportos személyiségfejlesztő és agressziókezelő tréningen kell részt venniük. Ezen kötelezettség teljesítését és a felfüggesztés tartama alatti életvitelüket a melléjük kirendelt pártfogó ellenőrzi.

Az elkövetőkkel szemben csak akkor kerülhet sor az eljárás megszüntetésére, ha a feltételes ügyészi felfüggesztés tartama eredményesen telik el.

Az esetről biztonsági kamera-felvétel is készült, ezt az Ügyészség weboldalán tekintheti meg.

Címlapról ajánljuk
Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

A kínai–európai kapcsolatok megerősítése lehet Hszi Csin-ping európai körútjának legfőbb célja – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének oktatója. Bartók András arról is beszélt, hogy milyen témák kerülhetnek a középpontba a kínai államfő magyarországi látogatásán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Fontos sávban a forint

Fontos sávban a forint

Pénteken az amerikai munkaerőpiaci adatok a forint piacán is nagyobb kilengéseket okoztak, ezt követően hétfő reggel egyelőre minimális gyengülésben van a magyar fizetőeszköz a vezető devizákhoz képest. Gazdasági események szempontjából különösen a csütörtöki és pénteki nap hozhat nagyobb mozgásokat a forint piacán, ugyanis fontos magyar államháztartási és inflációs adatok kerülnek majd publikálásra. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×