Belföld

A kormány elvárja az ellenzéktől, hogy megszavazza a gyermekvédelmi törvénycsomagot

Vörös Szilárd / 24.hu
Vörös Szilárd / 24.hu

Elvárjuk a baloldaltól, hogy megszavazza a gyermekvédelmi törvénycsomagot – mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője pénteki, MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában.

A kereszténydemokrata politikus emlékeztetett: a héten benyújtották azt a gyermekvédelmi törvénycsomagot, ami azután vált aktuálissá, hogy Novák Katalin a tavalyi pápalátogatáskor elnöki kegyelmet adott K. Endrének, aki a korábban pedofil bűncselekményekért 8 év fegyházra ítélt bicskei gyermekotthon igazgatójának, V. Jánosnak falazott. A kegyelmi ügy miatt Novák lemondott, azt viszont máig nem tudni, mi indokolta a pedofil bűnsegéd kegyelmét.

Ez alapján tovább szigorodnak a pedofilokat sújtó büntetések: esetükben nincs elévülés, nincs feltételes szabadlábra helyezés és nincs többé erkölcsi bizonyítvány sem – ismertette Nacsa Lőrinc.

Elmondta azt is, a javaslat reagál a jelzőrendszer hibáira is, akár két év börtönt is kaphat az a szakember, aki elhallgatja, ha egy gyerek veszélyeztetett.

Azt mondta, a módosítással érintett 22 törvény mindegyike a gyermekek védelmét szolgálja, és eszközt ad a szülők kezébe.

Nincs olyan pontja, amivel normális ember ne érthetne egyet – fogalmazott Nacsa Lőrinc, hozzátéve, most újra ki fog derülni az igazság: a baloldal korábban nem szavazta meg a homofóbbá alakított gyermekvédelmi csomagokat, helyette Nacsa szerint mondvacsinált okokkal keltették a hangulatot, „Gyurcsánytól Szabó Tímeáig csak hergeltek”.

Most itt az idő, hogy ne csak szavakban mondjanak nagyokat a gyermekvédelemről, hanem tegyenek is valamit. Elvárjuk tőlük, hogy megszavazzák a törvénycsomagot

– mondta a frakciószóvivő.

Kapcsolódó
Kocsis: A Fidesz benyújtotta az újabb gyermekvédelmi törvénycsomagot
Kocsis szerint ezentúl szűrt internetet kérhetnek majd a szülők.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik