Sztárok

Harry rettenetesen aggódik Vilmos gyerekeiért: a herceget nyugtalanítja Sarolta és Lajos helyzete és sorsa

Bár Harry és Vilmos kapcsolata egy ideje már mélyponton van, ennek ellenére a herceg még mindig gondol bátyja családjára, és bevallotta, hogy bizony vannak aggályai Sarolta és Lajos jövőbeli szerepe miatt.

Szívén viseli Sarolta és Lajos sorsát

Harry jó ideje elidegenedett bátyjától, Vilmostól és gyakorlatilag az egész palotától, ez azonban nem azt jelenti, hogy ne agyalna a családján, valamint mindazon, amit maga mögött hagyott. Egy 2023-ban adott interjúban például kitért arra is, hogy leginkább Sarolta és Lajos jövője foglalkoztatja őt, ugyanis mélyen együtt érez a gyerekekkel, valamint állítása szerint pontosan tudja, milyen sanyarú sors vár majd rájuk, annak ellenére, hogy Vilmos állítólag közölte Harryvel, hogy családja és gyermekei nem az ő ügye. Galériánkban eláruljuk, mi is aggasztja a kis hercegnővel és a herceggel kapcsolatban Harryt!

Harry 2023-ban a Daily Telegraphnak adott egy interjút, melyben Spare című memoárját népszerűsítette, és a könyvben leírtakat fejtette ki részletesebben. A beszélgetés során a herceg elmondta, hogy véleménye szerint ő az, aki mindig is szerette volna rendbe tenni a dolgokat a családjával, és aggódik a palota "új" tartalékai miatt, amely szerepet egykor ő maga töltötte be.
Kattints a további képekért!

A walesi hercegné mostanában nem szerepel a nyilvánosságban, de - ahogy azt egy testbeszéd-szakértő kifejtette - néhány nappal ezelőtt diszkrét üzenetet intézett a nagyvilághoz.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Harry fia, Archie herceg a mai napon ünnepelte ötödik születésnapját, ennek alkalmából pedig Károly állítólag úgy döntött, hogy küld unokájának egy szerény, de annál kedvesebb ajándékot.
Lifestyle
A Gólkirályság 2023-ban indult magyar vígjátéksorozat, amit Kapitány Iván álmodott meg. A női edző azonban már a valóságban sem elképzelhetetlen egy férfiakból álló csapatnál.
Sztárok
Richard Pryor Hollywood legnépszerűbb komikus színészeinek egyike volt, akiről soha senki nem gondolta, hogy gyermekkora óta csatát vívott saját démonaival.