HÍREK
A Rovatból

Hadházy Ákos: Két szerződést kötöttünk Kínával, és a kínai rendőrök járőrözése a kisebb baj

A független képviselő szerint az eddig ismeretlen, második szerződés gyakorlatilag szabad kezet ad a magyar kormánynak, hogy a kínaihoz hasonló totális megfigyelőállamot építsen ki.

Link másolása

Hadházy Ákos betekintést kapott a Belügyminisztériumban a Kínai Népköztársasággal kötött két belügyi együttműködési szerződésben, írja a képviselő a Facebookon.

Az első megállapodás, amiről már hetek óta cikkez a sajtó, valóban csak a turisztikai helyszíneken történő kínai rendőri jelenlétről szól, de van egy másik, eddig ismeretlen egyezmény is, az ún. Rendészeti Biztonsági Megállapodás.

Hadházy szerint az első szerződés „korrektnek és ártalmatlannak tűnik”, mert annak értelmében „a kínai rendőrök csak fegyvertelenül, a magyar parancsnokság alatt és a magyarokkal járőrözve, elsősorban tolmácsként járőrözhetnek”,

a második együttműködési megállapodás azonban gyakorlatilag szabad kezet ad a magyar kormánynak ahhoz, hogy a kínaihoz hasonló, magas technológiai szintű, totális megfigyelőállamot építsen ki.

Az eddig titkolt megállapodás szerint „a felek törekednek az eddigi rendészeti együttműködés folytatására, megerősítésére és fejlesztésére”, többek közt „a közrend és közbiztonság, a szakképzés, terrorizmus és kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem, közlekedésbiztonság és más területeken”.

A Rendészeti Biztonsági Megállapodásban az is szerepel, hogy a felek együttműködnek a legjobb gyakorlatok cseréjében, a tapasztalatok megosztásában, közös projektekben és programokban, vezető szakértők cseréjében, és az együttműködés bármelyik fél által javasolt egyéb módjain.

Hadházy Ákos szerint a tágan értelmezhető és alkalmazható kitételek alapján

a magyar kormány átveheti a totális diktatúra alapját adó kínai személyfelismerő kamerarendszert, a kínai belügy segíthet a magyar belügynek a kamerarendszer beüzemelésében.

A képviselő szerint ráadásul „a Fidesz bármikor három nap alatt módosít, vagy egy nap alatt egy rendelettel felülírhat”, azaz a Rendészeti Biztonsági Megállapodásban foglaltaknak különösebb hazai jogi akadálya nincs.

Hadházy felhívja a figyelmet arra is, hogy a titkos megállapodás nyolcadik pontja szerint az „egyezmény nem minősül nemzetközi szerződésnek”, ezért „nem keletkeztet a nemzetközi jog alapján fennálló jogosultságokat és kötelezettségeket”.

A képviselő jogászai szerint azért volt szükséges ez a kitétel, mert így

nem kellett a kormánynak a parlamenttel ratifikáltatnia, vagy rendeletben kihirdetnie, azaz nyilvánosságra hoznia.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Publicus: Magyar Péter pártja már a parlamenti választáson is lehagyná a DK-t
Ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, csak a Fidesz-KDNP, a TISZA Párt és a DK jutna be a parlamentbe. Eközben még a fideszesek 19 százaléka is elégedetlen azzal, ahogy az országban mennek a dolgok.

Link másolása

Ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, az összes megkérdezett 24, a biztos szavazók 33, a biztos szavazó pártválasztók csoportjának pedig a 42 százaléka szavazna a Fidesz-KDNP pártszövetségre – derült ki a Publicus Intézet Népszava számára készített reprezentatív kutatásából. A felmérés azt is mutatja, hogy

Magyar Péter pártja, a TISZA Párt mindegyik kategóriában a második helyen áll: az összes megkérdezett körében 14, a biztos szavazók között 16, a biztos szavazó pártválasztók között pedig 20 százalékon van.

A TISZA Párttól alig lemaradva a DK következik, 12, 15, illetve a biztos szavazó pártválasztóknál 18 százalékkal.

A többi párt az öt százalékos bejutási küszöböt sem éri el: a biztos szavazó pártválasztók csoportjában az MSZP és a Mi Hazánk Mozgalom 4, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Momentum egyaránt 3, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd pedig 1 százalékot érne el.

„Magyar Péter pártja emellett láthatóan az ellenzéki összefogás szavazói közül csípett le néhány százalékot, és a Momentum, a Mi Hazánk és az MKKP hívei közül csábított át néhány százalékpontnyit”

– mondta lapunknak Pulai András, a Publicus igazgatója. Eközben a korábbi nagyjából 40 százalékról 34 százalékra csökkent a párt nélküliek aránya, valamint 18 százaléknyian vannak, akik elmennének ugyan szavazni, de még nem tudják, kire.

A felmérésből az is kiderült, hogy a válaszadók 65 százaléka elégedetlen azzal, ahogy az országban mennek a dolgok – közöttük a fideszesek 19 százalékával.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Orbánról: nem olyan ostobák, hogy megöljenek, akkor forradalom törne ki
Magyar talán minden eddiginél többet árult el arról, mit gondol Orbán Viktorról, vagy az ukrajnai háborúról. Kiderült: nem célja börtönbe juttatni Orbánt és úgy érzi, Oroszországgal szemben sem politizálhat.

Link másolása

Két cikkben is foglalkozik a Rzeczpospolita című lengyel lap Magyar Péterrel, aki – mint a 444.hu szemléjéből kiderül – szokatlanul nyíltan beszélt Orbán Viktorról és az ukrajnai háborúról is.

„Orbán Viktor 2000 embert állított rám. Az ügynökeit. De nem olyan ostobák, hogy megöljenek. Akkor forradalom törne ki Magyarországon”

Idézik például azt, amit Magyar akkor mondott, amikor jelenlegi helyzetéről és a miniszterelnökhöz fűződő viszonyáról kérdezték. Emellett az is kiderült, hogy a TISZA Párt elnöke nem csak a negatív példát látja Orbánban:

„Az 1998-as Orbánhoz szeretnék visszatérni, azokhoz az időkhöz, amikor a gazdaság remekül fejlődött, és semmi sem fenyegette a demokráciát.”

A közelgő EP-választásról Magyar azt mondta, szerinte Orbán már tudja, hogy elveszítette az emberek bizalmát, noha a választási eredménynek ezt még igazolnia kell. Majd azzal folytatta:

„Meglátjuk, mi lesz a jelenlegi ellenzékkel, ami véleményem szerint az Orbán által kiépített rendszer része volt, a volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc szocialistái mindenképpen.”

Amikor megkérdezték, hogy szerinte Orbánnak börtönbe kellene-e mennie, úgy válaszolt, hogy nem rajta fog múlni, noha nem ez a célja:

„Orbán okos. Nem hiszem, hogy elkövetett volna bármi törvénytelenséget. Könnyedén meg tud változtatni bármilyen törvényt, egy nap alatt. A célom nem az, hogy börtönbe zárassam, hanem hogy olyan rendszerváltást érjek el, hogy az igazságszolgáltatás újra függetlenné váljon, és dönthessen Orbán sorsáról. Ma ez teljesen a Fidesztől függ.”

A riportcikk mellett az újság interjút is közölt Magyar Péterrel, mely ezzel a címmel jelent meg:

„Magyar Péter: Senki sem segített a magyaroknak. Miért kéne most segítenünk az ukránoknak?”

Magyar leszögezte, hogy ha hatalomra kerülne, Magyarország nem küldene fegyvereket Ukrajnának. Ezt a magyar kisebbség védelmével, illetve történelmi eseményekkel indokolta. Magyar ezek után arról beszélt, hogy a tíz éven át tartó fideszes „agymosás” miatt nem folytathat nyíltan oroszellenes politikát:

„Ha elkezdenék rosszakat mondani Oroszországról, azonnal elveszíteném minden támogatottságomat.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kódexek, átkok, Antigoné és Ady – ezek a magyar érettségi első kérdései
Már lehet tudni a középszintű magyar érettségi első feladatait. A tárgyból összesen több mint 75 ezren vizsgáznak hétfőn.

Link másolása

A diákok a könyv születéséről kaptak egy szöveget a középszintű magyar érettségi első felében – írja a vizsgafeladatokról beszámva a Telex. A tekercsekről, kódexekről, átkokról szóló írást értelmezniük kell az érettségizőknek, és a szöveghez kapcsolódó kérdéseket kell megválaszolniuk. Ezután egy irodalmi tesztet kell kitölteniük, amiben Szophoklész Antigonéja és Ady Endre neve is szerepel.

Erre összesen 90 percük van.

A feladatlap második fele ezt követi. Ebben egy művet kell elemezniük vagy egy témáról kell kifejteniük a véleményüket.

Az érettségik átalakulásával idén eltűnt az érvelés, gyakorlati szövegalkotás nevű feladat, helyette van a 20 pontot érő irodalmi kérdéssor. Nem kell a diákoknak összehasonlító elemzést sem írniuk, helyette választhatnak témakifejtő esszét.

Május 6-án magyar nyelv és irodalomból középszinten 73 472, emelt szinten pedig 2066 tanuló érettségizik az MTI szerint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor anyák napján: Ha nagyok a bűneim, vágok orgonát a kertből
A miniszterelnök egy Facebookra feltöltött videóban válaszolt kérdésekre. Ezt mondta.

Link másolása

A 24.hu szúrta ki, hogy a miniszterelnök még vasárnap kitett egy videót a közösségi oldalára anyák napja alkalmából.

A Facebookra feltöltött videóban kérdésekre válaszolt. Ezek egyike az volt, hogy anyák napján a feleségének is vesz-e virágot.

"A gyerekek vesznek, és ott vagyok én is, mikor fölköszöntik az édesanyjukat. Ha nagyok a bűneim, akkor vágok orgonát a kertből"

– mondta a kormányfő.

Link másolása
KÖVESS MINKET: