Elon Musk új terve, miszerint a jelenlegi termékcsaládokat használja az új, megfizethető árú járművek alapjául – ahelyett, hogy teljesen új modelleket tervezne – a Tesla régi vágású detroiti riválisainak forgatókönyvét követi.

A fokozatos fejlesztés irányába történő elmozdulás, amely a Ford és a General Motors közös stratégiáját tükrözi, azt sugallja, hogy az autógyártás jövője még mindig nagyon hasonlíthat a közelmúltra – írja a Reuters.

Musk új stratégiájához igazodva a Tesla félretette a régóta várt, és várhatóan 2025 végén megjelenő, 25 ezer dollárba kerülő új modelljének terveit. A befektetők azt várták, hogy a megfizethető árú autó, amelyet gyakran Model 2-nek neveztek el, a vállalat tömegpiaci autógyártóvá válását mozdíthatja elő.

Ehelyett a Tesla a héten közölte, hogy a jelenlegi platformot és gyártósorokat fogja használni, hogy a jövő év elejére „megfizethetőbb” modelleket gyárthasson.

A bejelentés kétszámjegyű részvényárfolyam-emelkedést okozott, és a befektetők széleskörű elismerését váltotta ki. Egyes elemzők arra számítanak, hogy a Tesla a Model 3 és Y alapváltozatát kínálja majd, amelyek jelenleg 39 és 43 ezer dollár között mozognak.

A rezsicsökkentés Musk-féle változata

„Ez egy hagyományos autógyártói stratégia” – mondta Sandeep Rao, a Leverage Shares vezető kutatója. A befektetési alapkezelő cég mintegy 500 millió dolláros vagyonnal rendelkezik, többek között a Teslában és más EV-gyártókban.

A Tesla szerint a változtatás lehetővé tenné a vállalat számára, hogy gyorsan piacra dobja az alacsony költségű járműveket, ez viszont a vártnál kisebb költségcsökkenést és szerényebb volumennövekedést eredményezne.

Elon Musk egy éven belüli új autóra vonatkozó célját sok befektető és elemző is túl optimistának tartotta, tekintettel arra, hogy gyakran nem tudta teljesíteni saját időzítési előrejelzéseit. Az új Cybertruck például négy évvel azután érkezett meg, hogy Musk 2019-ben bemutatta, és a Tesla még mindig nehezen tudja felfuttatni a gyártását.