Smart

Új koncepcióval jelentkezik a Smart Pekingben

2024.04.26.

A #5-ös nevű elektromos SUV-modellt az európai piacra szánják.

A Pekingi Autószalonon debütál a Smart új koncepcióautója, egy középkategóriás SUV, amelyet Kínában az év végén lehet már majd kapni, Európába pedig 2025-től hozzák majd be. A #5 fantázianávre keresztelt projekt a cég szerint már tömeggyártásra kész, így nem is feltétlenül koncepcióautó, hanem az utolsó simítás, mielőtt a valódi modell megszületik. A 4,6 méter hosszú SUV lesz a valaha volt legnagyobb modell, amelyet a Smart gyártott. A jelenleg Mercedes-Benz- és a Geely-kezekben lévő autógyártó az elmúlt időszakban egyre több SUV-t dobott piacra, a #5 a kicsi #1-es és közepes méretű #3-as modelleket követi majd a Smart palettáján.

A gyártó nemrég mutatott be néhány képet a koncepcióról, hogy az érdeklődők némi ízelítőt kaphassanak. A bemutató április 25-én, pénteken lesz Pekingben, először a koncepciómodellt, majd a gyártásra szánt autót mutatja be a Smart. A cég egyébként azért fogja ekkora elánnal mutogatni az új autót, mivel befektetőket keres, hogy utódot fejleszthessen ForTwo modelljének, mivel a városi kisautó gyártása nemrég fejeződött be az európai piacon. A #1 és #3 modelleket jelenleg Kínában gyártják és nem is jelentek meg korábban Európában.

A Smart #5 koncepciórajza

Dirk Adellmann, a Smart európai divíziójának vezérigazgatója a múlt hónapban egy videókonferencián mondta, hogy az új #5-ös modell lesz a cég legsokoldalúbb járműve, mivel a korábbi kisebb modellektől eltérően a cél az volt, hogy akár családi autóként is lehessen használni. Emellett pedig a gyártó új dizájnelemeit is viselni fogja.

Szerintem a #5-ös Concept a szegmens igen érdekes értelmezése, nem csak, mint termék szintjén, de dizájn szempontjából is, mivel elhagyjuk a korábbi Smartok kerek vonásait és egy teljesen új irányba indulunk.

Azt is elmondta, hogy a modell dizájnja kicsit hasonílthat a Hyundai Motor Group új irányához, amely nemrég jelentkezett KIA EV9 és Hyundai Santa Fe modelleken, Adellmann szerint a Smart #5 mégis könnyen felismerhető lesz. Hozzátette:

A stílusban a Mercedes-Benz dizájncsapata is felismerhető lesz, hiszen a korábbi Smartokon is ők dolgoztak. Az egész egy család, ha ránéz az ember.

Hajtás szempontjából a #5 sokkal nagyobb akkumulátort kap majd, mint a két kisebb modell, Adellmann szerint főképp amiatt, mert a #5-öt első számú családi autónak szánják és nem csak egy háztartás második vagy harmadik modelljének. Hozzátette, hogy Németországban jelenleg a #1-es például a cég mérései alapján legtöbbször az utóbbi szerepet tölti be és a ForTwo is hasonlóan harmadik autó volt az európai felhasználók körében.

Smart #1

Bár még nem biztos, de a legvalószínűbb, hogy a #5-ös a Geely SEA platformjára, azaz Sustainable Experience Architecture (Fenntartható Tapasztalat Felépítés) platformra épül. Bár a név csak egymás után dobált, jól hangzó szavak összességének tűnik, a valóságban fontos dolgot takar. A svéd Geely SEA platformja open source, azaz más gyártók számára is elérhetőek a tervei, mivel a gyártó azt szerette volna a projekttel, hogy egy ténylegesen jól működő és gazdaságos platformot hozzon létre. A SEA-nak több afaja van és a Volvo modellektől a Polestarokon át a Smartokig használja a cégcsoport.

Hatótávját tekintve a nagyobb akksi remélhetőleg több kilométert is jelent. A #1 és #3 400 és 440 km közötti hatótávval bír, amelyet egy 66 kWórás MNC, azaz mangánkobalt-vegyületes akkumulátor biztosít. Van azonban lítiumvasfoszfátos akkumulátor is a modellekhez, amely valamivel olcsóbb. Adellmann arról nem beszélt, hogy az új modell melyik akkumulátort kaphatja, csak annyit, hogy az sokkal nagyobb lesz, mint a másik két modellben lévők.

Smart #3

Bár a #1-es és #3-as modellek egyelőre nem teljesítettek úgy az európai piacon, mint ahogy azt a Smart várta, a cégvezetők bizakodóak a #5-össel kapcsolatban. A Dataforce adatai szerint a #1-esből 2992 modell kelt el az idei első negyedévben, a #3-asból pedig 1016 darab. A ForTwo volt a gyártó legkeresettebb modellje, 3259 elkelt modellel. Az, hogy a #5 hogyan fog teljesíteni, kérdéses, de Adellmann bizakodóan tekintett a dolgokra. Lehet, hogy a Smart ezzel a modellel fog betörni egy új szegmensbe.

Képek forrása: Smart Press

Forrás: 
Automotive News Europe

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....
2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....
2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....
2024.05.06
Összesen 14 külföldi állam magyarországi külképviseletének 26 vezető tisztségviselőjét, köztük négy....
2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....
2024.05.06
Mintegy 10 perc alatt töltötték 10-ről 80 százalékra a Polestar 5 prototípusát az új szilícium....
2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....