Pedofília

Rendőrnek adta ki magát egy, a rendőrségen dolgozó pedofil vagyonőr, három kislányt használt ki

B. V.

Létrehozva: 2024.04.26.

Módosítva: 2024.04.26.

A fiatal férfi éveki élte ki így ferde hajlamait.

Rendőrnek adta ki magát az a 20 éves kazinbarcikai biztonsági őr, aki felkeresett három gyanútlan 12 éves kislányt, hogy kiélje pedofil hajlamait. Mindezt úgy érte el, hogy az iskolásoknak azt állította, hogy egy zaklatási ügyben nyomoz, abban kellene az ő segítségük. Két lánnyal sikerrel is járt, a harmadik anyja azonban feljelentette őt, miután pornográf videót kért tőle. A férfit, aki a kazinbarcikai rendőrség épületének biztonságával foglalkozott most letartóztatták. 

Rendőrnek adta ki magát a rendőrségen dolgozó pedofil vagyonőr. 

Munkahelyén senki nem sejtette, milyen beteg dolgot eszelt ki a fiatal férfi, aki 2022-ben kezdte pedofil ügyét, miután a bordosi település általános iskolája által szervetett buszos budapesti osztálykiránduláson, mint résztvevő megismerkedett a három kiskorúval. Ott még a vagyonőri igazolványát is felmutatta, hogy rendőrnek igazolja magát, a zaklatási ügyes meséje után. 

Azt mondta az egyik lánynak, hogy megad számára egy internetes felhasználói nevet, akivel fel kellene vennie a kapcsolatot és megtenni mindent, amit kér, mert csak így buktathatja le. A 12 éves belement, mit sem sejtve arról, hogy valójában a pedofil vagyonőr álprofiljáról van szó. Ide küldözgette magáról a fotókat egészen addig, ameddig a pedogil pornográf videót nem kért. Ő ezt ugyanis a fenyegetések ellenére sem tette meg.

A férfi ezt követően új áldozatot szedett magának, aki szintén nem akart videót küldeni neki eleinte. Az új áldozat azonban később ezt is megtette, mivel az őr azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja a családja házát. Ámokfutásának egy harmadik lány anyja vetett véget, aki feljelentette őt. Letartóztatták és eljárás indult ellene. Bűncselekménye egy ügyész szerint három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, viszont a bíróság biztos figyelembe veszi az ítélethozatalkor majd azt is, hogy a pedofil rendőrség állományának a tagja.

A helyieket sokkolták és feldühítették a történtek:

Nagyon sok a ferde hajlamú ember, el van fajulva az egész világ.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715020512
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193394_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Félelmetes lépésre szánta el magát Putyin: bármikor elindulhat a nukleáris hadgyakorlat az ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715020512
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715020512
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715020512
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715020512
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?