Kifütyülték a Manchester United-szurkoló Littlert Liverpoolban, a 17 éves dartsos előbb törlesztett, majd megnyerte a Premier League liverpooli fordulóját.

A darts Premier League 13. állomását Liverpoolban rendezték meg. A mezőnyben ott volt a darts új sztárja, a még mindig csak 17 éves Luke Littler is. Littlerről köztudott, hogy a Manchester Unitednek szurkol, így a bemutatása előtt meg is kapta a helyszínen levő – többségében Liverpool-drukker – nézőktől a közönség szerint megérdemelt pfujolását. Littler nem hagyta annyiban a dolgot, egyértelmű kézmozdulattal jelezte, hogy néhány nappal korábban a Liverpool a városi rivális Evertontól 2–0-ra kikapott, és egyre távolabb került ezzel a bajnoki címtől.

Kikapott a városi derbin a Liverpool, egyre távolabb a bajnoki cím

Most már az Arsenal és a Manchester City botlásaira van szüksége a Liverpoolnak.

A liverpooli fordulóban Littler az első körben Gerwyn Price-t verte 6–3-ra, majd a négy között Nathan Aspinall ellen győzött, miután Aspinall öt meccsnyilat is elhibázott. A döntő viszonylag sima volt, Rob Cross mindössze két leget nyert Littler ellen.


A 17 éves játékosnak a mostani volt a harmadik győzelme az idei Premier League-ben, összetettben magabiztosan, ötpontos előnnyel vezet a világbajnoki címvédő Luke Humphries előtt. A másik két továbbjutást érő helyen jelenleg Nathan Aspinall és Michael van Gerwen áll.

A Premier League állása 13 forduló után; fotó: PDC

Ez is érdekelhet:

Littler előbb dobott egy kilencnyilast, majd megnyerte a tornát

A 17 éves dartsjátékos élete első Players Championship-tornáját rögtön megnyerte.

Littler ismét dobott egy kilencnyilast

A darts új csillaga korábbi világbajnokot győzött le a Belgian Darts Open döntőjében, ahol egy kilencnyilast is dobott.

Price kilencnyilast dobott, de ismét Littler nyerte a PL-fordulót

Gerwyn Price kilencnyilassal villant, de Luke Littlert nem tudta legyőzni.

(Fotó: Getty Images) 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tréner? Panzió? Kozmetika? Így lehet a kutyád még boldogabb, miközben a te életed is könnyebbé válhat

Húsz méterről, kapásból, a lécet érintve: óriási gólt rúgott az izlandi középpályás

Piszok nagy gólt rúgott a Liverpool középpályása

További cikkeink a témában