2021 elején volt utoljára olyan nagy a munkanélküliek aránya, mint most márciusban

2024. április 26. – 10:08

Másolás

Vágólapra másolva

A foglalkoztatottak száma 4 millió 746 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt márciusban. 2024 márciusában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 38 ezerrel, 4 millió 746 ezerre nőtt. A munkanélküliek száma 217 ezer volt – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A 2024. január–márciusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15–74 évesek körében 4 millió 725 ezer volt, 29 ezerrel több az egy évvel korábbinál. A férfiaknál a foglalkoztatottak létszáma érdemben nem változott, 2 millió 480 ezret tett ki, míg a nők esetében 41 ezerrel, 2 millió 245 ezerre bővült. A hazai elsődleges munkaerőpiacon 4 millió 553 ezren dolgoztak, 27 ezerrel többen, mint egy évvel korábban. A külföldön dolgozók és a közfoglalkoztatottak létszáma érdemben nem változott, előbbi 109 ezret, utóbbi 63 ezret tett ki.

A 15–64 évesek körében a 74,7 százalékos foglalkoztatási arány lényegében megegyezett az egy évvel korábbi értékkel. A ráta a férfiaknál gyakorlatilag változatlan maradt, 78,2 százalék volt, míg a nőknél 1,1 százalékponttal, 71,1 százalékra nőtt.

A 2024. január–márciusi időszakban a 15–74 éves munkanélküliek száma az előző évhez képest 30 ezerrel, 229 ezerre, míg a munkanélküliségi ráta 0,6 százalékponttal, 4,6 százalékra nőtt.

A KSH jelentéséből az is kiderült, hogy a munkanélküliségi ráta 2021. januárban volt ilyen magasan.

A férfiaknál a munkanélküliek száma 126 ezer volt, munkanélküliségi rátájuk 0,8 százalékponttal, 4,8 százalékra emelkedett. A nőknél a munkanélküliek száma 103 ezret tett ki, a munkanélküliségi ráta pedig 0,3 százalékponttal, 4,4 százalékra nőtt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!