A húszas éveiben járó férfi 2023 májusában egy kaposvári üzletközpontban véletlenül összefutott azzal a másik fiatal férfival, akivel már az előző nap összeszólalkozott az interneten – fogalmaz a vádiratban az ügyészség. Végül úgy döntöttek, kimennek az épületből, hogy kint „beszéljék meg” a vitájukat, ez azonban hamar dulakodásba torkollott, aminek a vége az lett, hogy a fiatalabb férfi több sérüléssel hagyta el a helyszínt.
Internetes vita miatt tört ki verekedés a kaposvári plázában, kényes helyen fájt a sértettnek
Súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki előbb kigáncsolta, majd többször megütötte és megrúgta vitapartnerét egy bevásárlóközpontban.
Méghozzá úgy, hogy bemenekült a plázba, de a vádlott gyorsan utolérte, és előbb elgáncsolta, majd a már földön fekvő férfit még többször megütötte és fejbe rúgta.
A további bántalmazást pedig csak a biztonsági szolgálat munkatársainak fellépése akadályozta meg.
Bár a sértett ekkor nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett, a vádlott támadása – különösen az érintett testtájékra figyelemmel – alkalmas volt súlyosabb sérülések okozására is, amelyek elmaradása részben a véletlennek, részben a sértett védekezésének volt köszönhető.
További Belföld híreink
Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta a férfival szemben azzal, hogy a bíróság a vádlott pártfogó felügyeletét is rendelje el, egyúttal magatartási szabályként írja elő a részére, hogy tartsa távol magát a sértettől.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKomoly választ adott Karácsony Gergely támadására Vitézy Dávid
A főpolgármester-jelölt szerint a Fővárosi Közgyűlésben köztörvényes bűncselekményekkel gyanúsított politikusok helyett szakemberekre van szükség.
Orbán Viktor: Egy szavazat a Fideszre egy szavazat a békére
Pomázra érkezett a kormányfő.
Karácsony Gergely kincskeresőset játszik a munkaidejében
Újabb videóban jelentkezett Szentkirályi Alexandra.
Gyurcsányék kezén a Városháza: DK-s párttag ellenőrzi a legnagyobb fővárosi cég pénzügyeit
Élő Norbert veszteséges magáncégei ellen több tucatnyi végrehajtási eljárás indult.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péter jelöltje évekig fúrta a rezsicsökkentést Brüsszelben
Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján
Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban
Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről
Komoly döntést hozott a Tankcsapda sztárja
Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban
Lemondott a teljes orosz kormány
Videó: ilyen lesz az NB I újoncának új stadionja
Kína és Magyarország együtt lép az „arany vízi útra”
Világháborúra készül az európai ország + videó
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezKomoly választ adott Karácsony Gergely támadására Vitézy Dávid
A főpolgármester-jelölt szerint a Fővárosi Közgyűlésben köztörvényes bűncselekményekkel gyanúsított politikusok helyett szakemberekre van szükség.
Orbán Viktor: Egy szavazat a Fideszre egy szavazat a békére
Pomázra érkezett a kormányfő.
Karácsony Gergely kincskeresőset játszik a munkaidejében
Újabb videóban jelentkezett Szentkirályi Alexandra.
Gyurcsányék kezén a Városháza: DK-s párttag ellenőrzi a legnagyobb fővárosi cég pénzügyeit
Élő Norbert veszteséges magáncégei ellen több tucatnyi végrehajtási eljárás indult.