Vágólapra másolva!
Míg LeBron James és a Los Angeles Lakers a kiesés szélére sodródott, addig Joel Embiid 50 ponttal járult hozzá a Philadelphia 76ers sikeréhez a New York Knicks ellen 125-114-re megnyert összecsapáson az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában.

A 30 éves játékosnak ez karriercsúcsot jelent a playoffban, ráadásul NBA-rekordot állított fel azzal, hogy az 50 ponthoz mindössze 19 mezőnykísérletre volt szüksége. Az előző idény legértékesebb játékosának (MVP) megválasztott Embiidnek 7 kísérletéből a öt hárompontosa is a gyűrűbe talált, ami 71,4%-os mutató, holottkarrierje során mindössze 34 százalékos a triplavonalon kívülről, büntetőből pedig 21/19 volt a mutatója.

Az alapszakaszban sorozatos térdsérülései miatt a 82 meccses alapszakaszban mindössze 39 mérkőzésen tudott pályára lépni, és sokáig kérdéses volt, hogy egyáltalán bevethető lesz-e a rájátszásban, és, ha igen, akkor milyen hatékonysággal tud hozzájárulni a 76ers játékához. Azonban úgy néz ki, hogy az aggodalomra semmi ok, hiszen a Miami Heat elleni play-in csatában 23 pontot és 15 lepattanót ért el, majd a Knicks elleni első meccsen 29 ponttal és 8 lepattanóval, míg a Madison Square Gardenben rendezett második mérkőzésen már 34 ponttal és 10 lepattanóval volt csapata egyik legjobbja.

A Sixersben utoljára egyébként a legendás irányító, Allen Iverson jutott el 50 pontig egy meccsen a rájátszásban, de az nem tegnap volt, hanem a 2002-03-as idényben.

New York-i oldalról is említsük meg a csütörtök esti meccs legjobbját: az irányító Jalen Brunson 39 pontja mellé 13 gólpasszt is kiosztott.

A 76ers ezzel a győzelemmel 2-1-re szépített az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcában.

Ugyancsak a Keleti főcsoportban a két megnyert hazai meccs után a Cleveland Cavaliers a csapat történetének legsúlyosabb rájátszásbeli vereségét szenvedte el az Orlando Magic ellen 121-83-ra elvesztett meccsen. A floridai csapat legjobbja a 31 pontot és 14 lepattanót összeszorgoskodó Paolo Banchero volt.

A Nyugati főcsoportban a címvédő Denver Nuggets sorozatban harmadszor is legyőzte a Los Angeles Lakerst, a két csapat az elmúlt két évben is találkozott egymással a playoffban, a Nuggets sorozatban a 11. sikerét aratta a párharcban. Az NBA történetében még egyetlen csapat sem fordított 0-3-ról.

Eredmények, rájátszás, 1. forduló:
Philadelphia 76ers - New York Knicks 125-114
az állás 2-1 a Knicks javára
Los Angeles Lakers - Denver Nuggets 105-112
az állás 3-0 a Nuggets javára
Orlando Magic - Cleveland Cavaliers 121-83
az állás 2-1 a Cavs javára