Előkerült a szekrényből III. Károly király temetésének menetrendje.
Mint azt a naphire.hu is megírta, a Buckhingam-palota február elején közölte a szomorú hírt, miszerint III. Károly király rákkal küzd. A palota közleménye szerint az uralkodó már megkezdte a "rendszeres kezeléseket", ám a rák pontos típusát azóta sem közölték.
A The Daily Beast megtudta, hogy az uralkodó temetésének pontos ütemterve is előkerült a szekrényből, ugyanis az állapota nem túl bíztató - írja a Femina.
Tom Sykes királyi szakértő elárulta, hogy az elmúlt hetekben a király számos barátjával beszélt, és ha az állapotáról érdeklődött, mindnyájan elkomorodva annyit válaszoltak csak, hogy nincs jól. Ennek ellenére a király továbbra is hisz a felépülésében.
"Károly elhatározta, hogy legyőzi a rákot, és ezért maximálisan megtesznek érte mindent. Mindenki optimista marad, de valójában nagyon rosszul van. Sokkal jobban, mint amennyit elárulnak róla" - fogalmazott a király egyik közeli barátja, utalva rá, hogy a királyi család sok mindent titokban tart a nyilvánosság előtt.
Kiderült az is, hogy a Menai Bridge hadműveletet, amely Károly temetési ütemtervének álneve, jelenleg felülvizsgálják. Az uralkodó családnál egyébként bevett szokás, hogy a temetésüket a tragédia bekövetkezte előtt már évekkel kidolgozzák annak érdekében, hogy minden zökkenőmentesen alakuljon. Erzsébet királynőnél a London Bridge hadművelet néven hivatkoztak erre a tervre. Mint kiderült, az imént említett hadműveletet is átnézik annak érdekében, hogy Károly esetében még jobban le tudjanak mindent szervezni, és csökkentsék a hibázás esélyeit.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Elképesztő koncertet adott a 65 éves Madonna, 1,6 millió ember előtt lépett fel Rióban Több mint másfél millió ember volt kíváncsi Madonna ingyenes riói koncertjére a hétvégén. Ezzel elképesztő rekordot sikerült felállítania.
- Azahriah áttört a falon, elképesztő dologra készül A népszerű magyar előadó ledobta a bombát a rajongóira, ráadásul nem is akárhogy.
- Ebben a pillanatban jött a hír III. Károlyról, nincsenek szavak Az uralkodó temetésére készülnek az Egyesült Királyságban.
- Meg kell zabálni Harry és Meghan 5 éves kisfiát, elolvadunk Archie-tól Ötéves lett Harry herceg és Meghan Markle kisfia.