A magyarok 31 százaléka tervez költözést, további egyharmaduk (34%) pedig jelenlegi otthonuk felújításába kíván belevágni
Szombattól élt volna a 80 forintos átutalási díj, de mégsem vezetik ezt be, megmarad viszont a pénzküldés minimális, 1 százalékot sem elérő díja.
A legutolsó pillanatban gondolta meg magát a Magyarországon is népszerű online bank, a Revolut. Eredetileg szombattól vezettek volna be egy körülbelül 20 eurocentes díjat (átszámítva nagyjából 80 forint) arra az esetre, ha a felhasználók azonnali kártyás átutalásokat kezdeményeznek.
A Telex azt írja, hogy a felhasználókat csütörtökön értesítették: mégsem vezeti be a díjat, de megmarad a 0,7 százalékos díj az azonnali kártás átutalások esetében, legalábbis az európai fizetési térség országaiban. Vagyis ha például 1000 eurót kültünk valakinek, akkor a bank 7 eurót számít fel, mint átutalási díj.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Robert Kalinák bejelentése: nincs túl az életveszélyen Robert Fico
- Uniós eljárás folyik a Facebook és az Instagram üzemeltetője ellen
- Három megyére adtak ki viharjelzést - ítéletidővel ront ránk a hidegfront
- Újabb műtét várhat Robert Ficóra
- Kriminálpszichológus: paranoid igazságosztó lehet a férfi, aki rálőtt Robert Ficóra
- Szentkirályi Alexandra: kapjanak a BKK-dolgozók is virtuális bérletet!