fizetésemelés;Orbán Ráhel;Jakab Zsófia;Magyar Divat & Design Ügynökség;

Félmilliós fizetésemelést kapott márciusban, bruttó kétmillióra nőtt Orbán Ráhel barátnőjének fizetése az állami divatügynökség élén

Jakab Zsófia miniszteri biztosként a saját maga által vezetett állami céget is felügyeli, további 1,5 millió forintért.

500 ezer forintos fizetésemelést kapott márciusban az Orbán Ráhel egykori évfolyamtársaként és barátnőjeként ismert Jakab Zsófia, az idén ötéves Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) vezérigazgatója, így a keresete bruttó kétmillió forintra nőtt. Emelték a cafetéria juttatását is, havi 32 ezerről 42 ezer forintra – vette észre a cég által közzétett adatok között a 24.hu.

Az idén januárban megalakult Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) portfóliója számos területtel, köztük a turizmussal gazdagodott, így mostanra a Magyar Divat & Design Ügynökség tulajdonosi joggyakorlója is Nagy Márton tárcája lett. A miniszter februárban Jakabot a kreatívipar fejlesztéséért és ágazati koordinációjáért felelős miniszteri biztosnak nevezte ki. A 24.hu közadatigénylésére az NGM közölte, hogy

Jakab havi másfél millió forintért látja el kormánybiztosi feladatait, vagyis Orbán Ráhel barátnője összesen havi 3,5 millió forintos fizetést kap az államtól. 

Jakab feladatkörei közé tartozik többek között

  • a nemzetközi kreatívipari vállalkozások Magyarországra csábítása,

  • a hazai kreatívipari ágazatok külföldi érvényesülésének segítése,

  • versenyképességének növelése.

Arról, hogy pontosan mit értenek kreatívipar alatt, a kinevezésről rendelkező utasítás további információkat nem tartalmaz.

A 24.hu megjegyzi, Nagy Márton minisztériumának utasítása a Magyar Divat & Design Ügynökség szakmai koordinációját is Jakab miniszteri biztosi feladatai között említi. Ez tehát azt jelenti, a tárca azt várja tőle, hogy a saját maga által vezérigazgatóként irányított vállalat útját is egyengesse.