back to top
KezdőlapFormula 1Halálos fenyegetéseket kap az Alonsót megbüntető expilóta

Halálos fenyegetéseket kap az Alonsót megbüntető expilóta

-

A felügyelői panel tagjaként Johnny Herbert is közreműködött Fernando Alonso időbüntetésében Ausztráliában, aki azt mondja, máig érkeznek hozzá fenyegető üzenetek.

Alonso azért kapott a verseny után büntetést, mert pozícióját védve váratlanul, egyben veszélyesen manőverezett, ami George Russell felborulásával végződött. A spanyol természetesen úgy vélte, semmi rosszat sem csinált, külső szemmel viszont kollégánk is úgy látta, teljesen megérdemelten büntették meg annak alapján, hogy hasonló esetben az Eau Rouge-ban gázelvétellel trükköző, az azt követő egyenes DRS-szakasza előtt előnybe kerülni igyekvő pilóta megmozdulása ugyanezen az elven nem számítana veszélyesnek.

Az ítéletben a versenyzői szemléletet és tapasztalatot képviselő Herbert a Fastest Payout Online Casino oldalának beszélt az eset következményeiről. „Elárasztottak halálos fenyegetésekkel a közösségi médiában. Még szerencse, hogy elviselem a kritikát, és szánalmasnak tartom, hogy engem löknek a busz alá” – mondta.

„Azt hiszem, két éve kezdődött. Régebben a McLarennél szinte minden versenyen hangosan szidta Alonso a motort, amit GP2-es motornak nevezett. A Sky-nál dolgoztam és azt mondtam, ha nem tetszik neki a helyzet, el kellene hagynia a csapatot, de nem azt, hogy vonuljon vissza. Egyszer élő adásban odajött hozzám és odapiszkált, hogy ő világbajnok volt és nem fog visszavonulni és kommentátornak állni, ellentétben velem, aki sosem volt világbajnok. A szurkolók ezt is fegyverként használták ellenem az ausztráliai eset után.”

Hosszú az ismét megbüntetett Alonso fékezési bűnlajstroma

„Kardos emojival írt üzeneteket kaptam, egyesek azt írták, tudják, hogy élek, értem jönnek. A legtöbben spanyolok voltak. Meg kellett volna érteniük a döntést a nyilvánosságra hozott ítéletből. Azt is mondták néhányan, hogy sosem voltam világbajnok, nem vagyok méltó arra, hogy beleszólásom legyen ilyesmibe.”

„Két hétig érkeztek a fenyegetések, még most is jönnek. Ilyen a közösségi média, ahol mindenkinek lehet véleménye, miközben nincs tisztában a tényekkel, amikkel alátámasztaná. A felületeknek meg kellene oldani az ilyesmit, de nem teszik, engedik, hogy megtörténjenek. Nem értem, intézkedniük kellene. Nem hiszem el, hogy nem találnak megoldást.”

Szerencsére a hasonló ügyeknek általában nagyobb a füstje, mint a lángja, amiről például Timo Glock tudna mesélni, akire a 2008-as Brazil Nagydíj után rendőröknek kellett vigyázni, nehogy a Felipe Massa elvesztett vb-címén kesergő brazil szurkolók rajta vezessék le a dühüket.

Alonso már megint lassítással próbált kiszúrni Russell-lel