Fejbe rúgta, ütötte-verte haragosát egy huszonéves férfi a kaposvári plázában

2024. ápr 26. 9:17
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Súlyos testi sértés miatt emeltek vádat a férfi ellen, aki ismerősére támadt a plázában / Fotó: Magyarország Ügyészsége

Súlyos testi sértés kísérlete miatt emeltek vádat azzal a férfival szemben, aki az ismerősére támadt egy plázában / Fotó: Magyarország Ügyészsége

Súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki előbb elgáncsolta, majd többször megütötte és megrúgta vitapartnerét egy bevásárlóközpontban.

A húszas éveiben járó férfi 2023 májusában egy kaposvári üzletközpontban véletlenül összefutott azzal a fiatal férfival, akivel már az előző nap összeszólalkozott az interneten. Ezután mindketten elhagyták az épületet, hogy – amint mondani szokták – kint „beszéljék meg” a vitás kérdéseket. Ez a megbeszélés azonban hamar dulakodásba torkollott, amelynek során az ifjabb férfi több sérülést is szenvedett.

Erre tekintettel a sértett a bevásárlóközpontba futott a támadója elől, ám az hamar utolérte, és előbb elgáncsolta, majd a már földön fekvő férfit többször megütötte és megrúgta a fején. A további bántalmazást csak a biztonsági szolgálat munkatársainak fellépése akadályozta meg.

Bár a sértett nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett, a vádlott támadása – különösen az érintett testtájékra figyelemmel – alkalmas volt súlyosabb sérülések okozására is, amelyek elmaradása részben a véletlennek, részben a sértett védekezésének volt köszönhető – írja az ügyészség.

(A legfrissebb hírek itt)

A Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta a férfival szemben azzal, hogy a bíróság a vádlott pártfogó felügyeletét is rendelje el, egyúttal magatartási szabályként írja elő a részére, hogy tartsa távol magát a sértettől.

BLIKK DOSSZIÉ mappa mappa

Kaposvár

Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Blikk friss híreit a Google hírfolyamához

Neked ajánljuk

Iratkozz fel hírlevelünkre, legyél képben!
blikk tablet
Nem akarsz lemaradni?
Azonnal tudni szeretnél mindenről, ami fontos? Csatlakozz, mi mindenről értesítünk, ami tényleg számít!
Miért jó ez Neked? 1. Mert képben leszel a nap legfontosabb sztorijait illetően 2. Megkapsz mindent, hogy nagyon jól szórakozz 3. Nem maradsz le a hírekről, nem szalasztod el a lényeget
Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.

Kaposvár pláza súlyos testi sértés

Játssz és nyerj!