Nyolcszáz lóerős rendszerteljesítménnyel és hatvan kilométeres elektromos hatótávval itt a konnektorról tölthető Lamborghini Urus SE.

2012-ben éppen Pekingben mutatták be a Lamborghini Urus koncepcióját, melynek tizenkét évvel később a plug-in hibrid változatának premierjét időzítették a kínai fővárosban rendezett autószalonon.

Ellentétben az eredetileg katonai célra készült LM002-essel, az Urus igazi luxusautó.

Utasterében az Audikból ismerős dupla érintőképernyős fedélzeti rendszer és klímapanel van, de a formák igazodnak a Lamborghini stílusához. A középkonzol hangsúlyos eleme a piros fedél alatt lévő Start gomb és a látványos szarvakkal kiemelkedő üzemmódválasztó. Konnektorról tölthető hibrid változatában a terepre és versenypályára hangolt programok mellett ott van az elektromos mód gombja is.

Ahogyan a frissített Audi Q7-esben és Q8-asban, úgy az Urus SE-ben is a 25,9 kWh kapacitású lítiumion akkumulátor tárolja az 60 zéró helyi emissziós kilométerre elég energiát. 192 lóerős és 483 Nm nyomatékú villanymotorját a nyolcfokozatú automata váltó házába integrálták.

800 lóerős rendszerteljesítmény és 950 Nm nyomaték löki 3,4 másodperc alatt 100-ra az Urus SE-t.

Ellentétben az Audikkal, a Lamborghiniben nem hathengeres motorhoz társul a hibrid hajtás, hanem a 90 fokos hengerszögű, 4,0 literes, biturbó V8-ashoz. A benzinmotor önmagában 620 lóerőt ad le 6000-es fordulaton és 800 Nm nyomatéka van 2250 és 4500 között. A teljes tűzerővel az Urus SE 11,2 másodperc alatt gyorsul 200-ra, a végsebessége pedig 312 km/óra.

Átdolgozott karosszériája több hűtőlevegőt juttat a hajtásnak, a hátsó szárnya pedig nagyobb leszorítóerőt termel. Összkerékhajtása szabadon osztja el a nyomatékot az első és a hátsó tengely között, de akár keresztben is lehet autózni a Lamborghini Urus SE-vel. Ehhez elengedhetetlen az elektronikusan vezérelt részlegesen önzáró differenciálmű.

Ez is érdekelhet:

Ez a legdurvább Lamborghini Huracán STO

Ezt a Squadra Corse fente élesre.

A Revuelto új korszakot kezd a Lamborghini történelmében

V12-es benzinessel és három elektromotorral itt az Aventador utódja, ami egészen elképesztő lett.

Végre tényleg bemutatták a Lamborghini Huracán Sterratót

Meglepődni már senki nem fog rajta, annyi előzetese volt a Lamborghini terepen csapatásra is alkalmas sportautójának, de most végre mindenestül bemutatták a Huracán Sterratót.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tréner? Panzió? Kozmetika? Így lehet a kutyád még boldogabb, miközben a te életed is könnyebbé válhat

Ámokfutása után eltiltás fenyegeti Magnussent

Nem ismer akadályt a Land Rover Defender Octa

További cikkeink a témában