SZTÁR

„Egész nap csak a medencében fürödtem” - Geszti Péternek volt pár jó napja Andy Vajna Los Angeles-i villájában

A zenész-műsorvezető Koltai Róberttel beszélgetett, ahol szóba került az ikonikus A miniszter félrelép című alkotás is. Mint kiderült, hiába írt bele Geszti egy rakás poént, mindössze egyet hagytak meg társai.
Sassy - sassy.hu
2024. április 26.


Megosztom
Link másolása

Geszti Péter az Adom a napom házigazdájaként beszélgetett aktuális vendégével, Koltai Róberttel. Ekkor került szóba a filmezés, és A miniszter félrelép című kultikus film, valamint ennek kapcsán Andy Vajna.

Geszti felidézte:

„Vajnának azt mondták, hogy én értek mindenhez, persze ez már akkor sem volt igaz. De ő elhitte, ezért felrakott egy repülőre, és kivitt magához Los Angelesbe".

A kint töltött idő igen érdekes volt számára:

„Egy idő után magával vitt az irodába, mert amikor otthon maradtam, egész nap csak a medencében fürödtem, és nem írtam egy szót sem a forgatókönyvből.”

Végül a második héten nekikezdett a munkának, de utólag érdekes dolgokat árult el:

„Csomó dolgot beleírtam a forgatókönyvbe, és nagyon boldog voltam, amiért itt lehetek Los Angelesben olyan nevekkel, mint Vajna, Koltai és Kern.

Majd miután hazajöttünk, két héttel később kiderült, hogy egyet kivéve az összes poénomat kihúztátok a Kernnel a filmből”

- mondta Koltainak, aki azzal vigasztalta:

„De legalább az egyik legjobb poén a tiéd maradt, azaz egy, amit nem húztunk ki. Kállay Ferenc csodálatosan mondja: »Nem hisztéria, Astoria!«”.

Forrás: Story


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Orosz Barbarát mintha kicserélték volna: eddig nem tartotta női privilégiumnak a házimunkát, most meg tácolva mos, főz a férjére
Orosz Barbara távházassága egy éve tart, és azóta házitündérré vált a 44 éves műsorvezetőnő.

Megosztom
Link másolása

Hogy lehet kibírni egy távházasságot egy francia férfivel, akivel 2023 óta háromszor mondták ki a boldogító igent - erről számolt be Orosz Barbara a Best magazinnak.

Az interjúban Barbara boldogságáról és megváltozott életstílusáról is beszél.

Míg eddig elképzelhetetlennek tartotta, hogy házasságban, kötöttségek közt éljen, és azt sem tartotta követendő útnak, hogy a házimunkát csak a nő végezze egy kapcsolatban, most teljesen más véleményen van, mióta gyűrűt hord az ujján.

Férje, Flor mellett megtalálta a békéjét és boldogan, táncolva mossa ki ruháit, főz rá, próbál a kedvében járni.

Flor mellett már nem csak abban hisz, hogy a nő egzisztenciája fontosabb a húsleves főzésénél.

Pár évvel ezelőtt nem hitt a házasság intézményében, lázadt, ha valaki a házimunkákat kizárólag a nő feladatai közé sorolta. Úgy gondolta, az sokkal fontosabb, van-e egy nőnek egzisztenciája, annál, mint hogy tud-e húslevest főzni.

"Sokat változtam Flor mellett, és minden olyan természetes lett. Hogy a reggelit az ágyba viszem, hogy főzök, mosok, kivasalom a ruháit táncolva és boldogan"

- nyilatkozta.

Közben badacsonyi otthonukat újítgatja, alakítja kettejük ízlésének megfelelően.

Az interjúban mesél arról, hogy 2023 márciusa óta háromszor is megesküdtek, és azóta is távkapcsolatban élnek.

Nem egyszerű felállás, de nem viseli meg őket, mert Barbarának vannak praktikái. Ezeket megosztja azokkal a nőkkel, akik felkeresik, hogy vajon mi a titka a távkapcsolat fenntartásának. Szerinte úgy is lehet kiegyensúlyozott a házasság, ha alig töltenek együtt időt, de az minőségi a javából.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A viharos szakítás után mégis együtt Varga Miklós Joe és a menyasszonya, Csenge?
Romantikus vacsorán voltak egy olasz étteremben, és erről fotó is készült.
Sassy - sassy.hu
2024. május 08.


Megosztom
Link másolása

Mégsem szakított végleg Hrovatin Csenge és Varga Miklós Joe?

Mi is megírtuk, hogy mire megjelent egy magazin az esküvői terveikkel, már szét is ment a pár.

Csakhogy Csenge most egy 24 órán át elérhető Instagram-sztoriban osztotta meg, hogy kettesben töltötték az estét és a kedvenc olasz éttermükbe mentek randevúzni.

Joe neve mellé egy szívecskés matricát is tett, ebből arra lehet következtetni, hogy újra együtt vannak.

Csenge és Joe kapcsolata saját bevallásuk szerint is viharos, se veled-se nélküled románc. Többször voltak már mélypontok, és többször újrakezdték.

Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Berki Mazsi úgy érzi, maga a sors akarta, hogy együtt legyen a jelenlegi párjával
„Az ember fél, először én is arra gondoltam, lehet-e, szabad-e, nem nagyon korai-e.”

Megosztom
Link másolása

Berki Mazsi volt nemrég Peller Mariann vendége a Lélekközösség podcast adásában.

Az előzetesből kiderült, hogy az influencer nagyon boldog a jelenlegi párjával.

Elmesélte, hogyan jött össze a szerelmével és milyen vihar dúlt előtte a lelkében.

A barátnője hívta el egy horvátországi hétvégére, és ott ismerkedett meg Zolival, teljesen véletlenül.

"Tudtam, hogy köztünk lesz valami. Amikor hazajöttünk, akkor már együtt is voltunk."

Hozzátette:

"Nagyon érdekes, hogy az ember fél, én is arra gondoltam, lehet-e, szabad-e, nem nagyon korai-e. De úgy éreztem, hogy ezt a sorstól valamiért kaptuk. Nem csak én, hanem a kislányommal együtt. És nem akartam eltolni ezt, mert úgy éreztem, hogy ennek most valamiért itt van az életünkben a helye. És ha az az élet, akkor azt gondolom, hogy el kell fogadnunk."


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Győzike szerint 50 évesen olyan arca van az embernek, amilyet megérdemel
Gáspár Győző friss Instagram posztjában feszegeti, melyik korosztálynak miért olyan az arca, amilyen. Na de az 50 évesek megérdemelt arcszerkezetére tett megjegyzésében magára vagy másokra gondol?

Megosztom
Link másolása

Gáspárék néven újra indul Gáspár Győző és családja valóságshowja, amelyben betekintést nyerhetünk "romazurival" teli mindennapjaikba. A gyerekek felnőttek, a sztárpár mögött is izgalmas életút van,

most pedig, hogy az ország Győzikéje 50 éves lett, felmelegítik a showtime-káposztát.

A fél ország várta a kezdést, a másik fele azóta is átkozódik, hogy miért foglal el a számukra unalmas és/ vagy utált show műsorszórási idősávot.

A Gáspárékat és a főszereplő politikai szerepvállalását ért kemény kritikákat Győző máig nem tudja hová tenni a Nők Lapja szerint. Miután kifakadt, hogy szerinte

ezt a műsort bár "senki nem nézte", mégis mindenki tudja a cselekményt,

rajongói is ugyanezt kommentelik posztjai alá.

Most pedig megörvendeztette őket egy kék-fehér szettben, óriás napszemüvegben pózolós képsorozattal.

Igazából nem is a megjelenése az, amit a legnagyobb érdeklődés övez, hanem a szöveg, amivel posztolta képeit.

"Húszévesen olyan az arcod, amilyennek a természet teremtette. Harminc évesen olyan, amilyenre az élet formálta. De ötven évesen olyan, amilyet megérdemelsz."

A magvas gondolatok Győző sajátjai, és vélhetően a mostanában műsora körül zajló vitákra utal. "Sukárságához" kétség sem fér, hogy mondandóját esetleg a Gáspárék ellenzői magukra veszik-e, még nem tudni.


Megosztom
Link másolása