Kocsis Máté: Az egyetemen is arrogánsnak és nagyképűnek tartottam Magyar Pétert

2024. április 26. – 09:06

Másolás

Vágólapra másolva

„Az egyetemen is arrogánsnak és nagyképűnek tartottam, és ennek hangot is adtam” – mondta Kocsis Máté Magyar Péterről az Index és az ATV Konkrétan Rónai Egonnal című műsorában. Kocsis és Magyar a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán voltak évfolyamtársak.

A Fidesz frakcióvezetője Magyar Péter és a Tisza Párt hirtelen jött népszerűségéből – az Iránytű Intézet 23 százalékkal már a legerősebb ellenzéki pártnak mérte őket – azt a következtetést vonta le, hogy ellenzékváltó hangulat van Magyarországon. Szerinte nem a Fidesznek, hanem az ellenzéki pártoknak van félnivalójuk Magyartól. Párhuzamot vont Magyar és Márki-Zay Péter között, állítása szerint az ellenzéki összefogás 2022-es miniszterelnök-jelöltje és Varga Judit volt férje mögött is „ugyanazok a külföldi finanszírozók és hazai baloldali háttéremberek állnak”.

Kocsis Máté árulónak tartja Magyar Pétert, de nem politikai, hanem baráti értelemben érti mindezt. Véleménye szerint Magyar csak úgy állítja be magát a nyilvánosságban, mintha bennfentes lenne a Fidesz és a kormány belső dolgait illetően, de szerinte a valódi bennfentes Varga Judit volt igazságügyi miniszter, mivel bármi, amit Magyar Péter tud a Fidesz közösségéről, arról csak a volt feleségén keresztül tudhat. „Szoktam olvasni a médiában, hogy második vonalas fideszes volt. Hát én őt a hetedik vonalba se sorolnám, mert nem volt tagja soha a politikai struktúrának” – mondta.

Kocsis megjegyezte, hogy szerinte Magyar Péter nagyon goromba volt vele, amikor a Telexnek azt nyilatkozta róla, hogy a munkaidejében italozik. Kocsis erre úgy reagált: „A politikában ez bulvár, mindenkiről már mindenféle szemétséget elmondtak. Ezt én ebbe sorolom.” Elmondása szerint az elmúlt húsz évben körülbelül három vagy négy alkalommal került Magyarral egy légtérbe, de akkor sem beszéltek érdemben semmiről. Sosem voltak barátok, és sosem voltak jóban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!