szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az áldozatok 2020 elején indítottak kártérítési pert. Végül a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság mind a 9 fővel peren kívül megegyezett.

A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) kilenc fővel kötött peren kívüli egyezségi megállapodást, összesen 154 millió forintot fizetett ki a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon áldozatainak – írja a Blikk.

Az intézmény volt lakói 2020 februárjában hozták nyilvánosságra, hogy elindítják a polgári peres eljárásukat „az összes intézmény ellen, amely nem akadályozta meg, hogy az otthon volt igazgatója, Vásárhelyi János napi szinten gyerekeket szexuálisan zaklasson és megerőszakoljon. Kártérítési pert indítanak a pedofil intézményvezető ellen is” – írta annak idején a 168 Óra.

Az SZGYF 2013 óta felel a gyermekotthonért, előtte a Fővárosi Önkormányzat volt az otthon fenntartója.

A Blikk úgy tudja, hogy Pop Mert Julián, aki 2016-ban feljelentette Vásárhelyit, peren kívül több tízmilliós összeget kapott kártérítés gyanánt. Ezt az egykori lakó egyelőre nem erősítette meg a lapnak.

Vásárhelyi zaklatásaiból és az eltussolásukból akkor lett valódi ügy, amikor 2016-ban az RTL Házon kívül című riportműsora feltárta az eseteket. Nyolc évvel később, idén februárban derült ki, hogy Novák Katalin tavaly elnöki kegyelemben részesítette a gyermekotthon igazgatóhelyettesét, K. Endrét, aki arra kényszerítette az otthon több lakóját, hogy vonják vissza a pedofil igazgató ellen tett vallomásukat. Az ügyből hatalmas botrány lett, Orbán Viktor alkotmánymódosítást nyújtott be, „ami lehetetlenné teszi, hogy kiskorú gyerekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén az elkövető kegyelmet kaphasson”, majd több tízezer ember influenszerekkel együtt tüntetett a gyerekek védelme érdekében, és nyilvános bocsánatkérést követelve a felelősöktől. A botrányba belebukott a köztársasági elnök és a kegyelmet ellenjegyző korábbi igazságügyi miniszter, Varga Judit is. A bíróság február végén úgy döntött, hogy nem bocsátja feltételes szabadlábra Vásárhelyi Jánost, aki 2004 és 2016 között legalább tíz kiskorú fiút zaklatott. 2019-ben jogerősen nyolc év fegyházbüntetésre ítélték.

Magyar Péter a héten jelentette be, hogy pénteken 18 órára tüntetést szervez a Belügyminisztérium elé, hogy Pintér Sándor és a magyar kormány lemondását követelje. Mint kiemelte, a kormány két és fél hónap alatt, vagyis a kegyelmi ügy kirobbanása óta nem kért bocsánatot a bicskei áldozatoktól.