Sok részletet egyelőre nem tudni, csak azt, hogy június elejétől lesz hivatalos a dolog - a bejelentés már megtörtént.
A bicskei gyermekotthon volt igazgatójának kilenc áldozata kapott kártérítést – írja a Blikk.
A lap információ szerint a bicskei gyermekotthon volt igazgatójának áldozatai megegyeztek az állammal peren kívül, és több tízmilliós összeget kaptak. A portál szerint kilencen jutottak kártérítéshez, az áldozatok nem ugyanakkora összegeket kaptak.
A Blikk arról is, hogy a pénzt különböző időpontokban fizették ki az érintetteknek, és hogy minden áldozat elfogadta az egyezséget. A Belügyminisztérium arról is tájékoztatta a lapt, hogy a „Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság kilenc fővel kötött peren kívüli egyezségi megállapodást, akiknek mindösszesen 154 millió forintot fizetett ki.”
Hatalmas meteor szelte ketté az eget a magyar vár fölött: elképesztő képen a borzongató égi jelenség
Meteorok és a Nemzetközi Űrállomás is látszik friss képeken, amiket hajnalban lőttek Salgótarján közelében.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Új jegy- és bérletautomatát tesztel a BKK – képek
- Magyar arany a belgrádi tekvondó Eb-n
- Lemondott Pásztor Dániel református püspök
- 320 milliárd forintnyi magyar osztalék kerül külföldi kézbe a következő időszakban
- Riasztóan megugrott a szamárköhögéses megbetegedések száma
- Hszi Csin-ping: Kína támogatja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az EU-ban