Tényleg a Fidesz és Magyar Péter küzd egymással a legtöbb EP-ajánlásért? Milyen üzenete van annak, hogy Donáth Anna egyszerre vezeti a Momentum EP- és fővárosi listáját? Hihetünk-e a közvélemény-kutatásoknak? A DK vagy a Tisza Párt a legnagyobb ellenzéki párt? Ezekről a kérdésekről beszélt Nagy Attila Tibor a Naphire.hu YouTube-csatornáján futó Elemző című podcastban.
Magyar Péter már szombaton bemondta, hogy pártjának megvan az EP-induláshoz szükséges 20 ezer aláírása, majd a Fidesz közölte, hogy elsőként adta le aláírásait az NVI-hez. Miről szól az ajánlásokkal kapcsolatos számháború? És lehetnek-e olyan pártok, amelyeknek nehézséget okoz az EP-induláshoz szükséges aláírások összegyűjtése?
A Naphire.hu YouTube-csatornáján futó Elemző című podcastunkban Nagy Attila Tibor politikai elemző többek között arról beszélt, hogy feltűnően csendben van a Momentum az EP-választási ajánlásai számával kapcsolatban, és ennek oka az lehet, hogy nem gyűlnek megfelelő ütemben a párt ajánlásai.
A műsorban szóba került az is, hogy csökkenhet-e, illetve mennyivel csökkenhet az EP-választáson a Fidesz 2019-es, 51 százalékos támogatottsága, hogy hihetünk-e az egymásnak sok tekintetben ellentmondó közvélemény-kutatásoknak, illetve hogy a DK vagy Magyar Péter pártja lehet-e a legnagyobb ellenzéki párt.
A beszélgetést itt nézhetik meg:
Kapcsolódó cikkek
- Horror a ballagáson: egyik pillanatról a másikra esett össze a fiatal lány Hódmezővásárhelyen Mindenki nagyon megijedt.
- Sokkoló figyelmeztetés: bűnözők vadásznak a magyarokra a nyaralásuk alatt ”Gondos tervezés, gondtalan nyaralás” címmel indít kommunikációs kampányt az MNB melynek keretében új, pénzügyi kvízjátékokkal is tesztelhetik a fogyasztók, megfelelően felkészültek-e a vakáció alatti pénzügyi kockázatok elkerülésére. Az összeállított cikkek, játékos kvízek, tanácsadás és médiainterjúk célja, hogy pihenésünket pénzügyi szempontból is körültekintően tervezzük meg, többek között a kibercsalások minél hatékonyabb elkerülése érdekében.
- Magyar Péter: Orbánék nem olyan ostobák, hogy megöljenek Magyar Péterrel egy lengyel lap készített interjút, ami során főleg Orbán Viktorról kérdezték a Tisza Párt alelnökét.
- Dobrev Klára kijött a béketűrésből Magyar Péter miatt, nem tett lakatot a szájára Dobrev Klára és Tüttő Kata páros interjút adott az Indexnek, és a beszélgetés során természetes Magyar Péter is szóba került, akárcsak az Orbán-rendszer.