Oroszország;Fehéroroszország;Alekszandr Lukasenko;nukleáris fegyverek;

2024-04-26 08:24:00

Belső és külső fenyegetésekkel indokolta Alekszandr Lukasenko, hogy orosz nukleáris fegyvereket telepítenek Belaruszba

Szerinte a jelenlegi realitások az ország védelmi doktrínájának megváltoztatását teszik szükségessé, amelynek új feladata van, a nukleáris elrettentés.

Fehéroroszország olyan súlyos belső és külső fenyegetésekkel néz szembe, amelyek miatt meg kellett változtatni az ország nemzetbiztonsági koncepcióját, és engedélyeznie kellett, hogy Oroszország több tucat taktikai nukleáris fegyvert telepítsen a területére – közölte Alekszandr Lukasenko fehérorosz államfő.

A törvényhozással párhuzamosan működő Összfehéroroszországi Népi Gyűlés éves ülésén Lukasenko azt is mondta, az ellenzék tervezi, hogy átveszi az irányítást az ország egyik nyugati körzetében, és támogatást kér a NATO-csapatoktól. Állítását a fehérorosz ellenzék vezetői nevetségesnek minősítették.

A csütörtöki ülésen Ivan Tertel, a fehérorosz állambiztonsági szolgálat (KGB) vezetője azt mondta, hogy

Tertel közölte továbbá, a fehérorosz biztonsági szervek naponta akadályozzák meg, hogy Ukrajnából fegyvereket csempésszenek be Fehéroroszországba „terrortámadások és szabotázsakciók végrehajtásának céljából”.

Lukasenko szerint a jelenlegi realitások az ország védelmi doktrínájának megváltoztatását teszik szükségessé, amelynek szavai szerint új feladata van,

„Azoknak, akik ebbe az irányba terelnek bennünket, tudniuk kellene erről, és racionálisan kellene felmérniük átgondolatlan döntéseik egyenes következményeit, hogy finoman fogalmazzak” – idézte az államfőt a Belta állami hírügynökség.