Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság A Mol jelentős eredményeket ért el 2023-ban
No menu items!

A Mol jelentős eredményeket ért el 2023-ban

A Mol-csoportnak az “egyáltalán nem támogató” feltételek mellett is sikerült helytállnia, és bár pénzügyi teljesítménye tavaly elmaradt a 2022-es rekordévitől, operációs és stratégiai szempontból egyaránt jelentős eredményeket ért el – mondta a csoport elnök-vezérigazgatója a részvényesek közgyűlésén Budapesten csütörtökön.

Hernádi Zsolt közölte, sikerrel vették a szankciók okozta piaci nehézségeket, gazdasági eredményeik a tervezett felett alakultak, mintegy 568 milliárd forintos nyereséggel zárták a 2023-as évet.

A Mol-csoport ugyanakkor a 2022-es és a 2023-as évben 3,1 milliárd dollárt fizetett be extra elvonásként különböző kasszákba, “ennyi ment ki a termelésből”, miközben “megnövekedett versennyel kell szembenéznie” – hívta fel a figyelmet.

Az elnök-vezérigazgató beszámolt arról, hogy a feldolgozás és kereskedelem (downstream) üzletágban tudtak termékeket gyártani és értékesíteni a régióban, jól haladnak a kőolajdiverzifikációs programjukkal, jelentős eredményeket értek el a kőolajbeszerzés rugalmasságában.

Jelezte, márciusban kőolajszállítmány érkezett a pozsonyi finomítóba a világ egyik legnagyobb működő azerbajdzsáni kőolajmezőjéről, amelyben a Mol a harmadik legnagyobb részvényes.

Megkezdték a fenntartható repülőgépüzemanyag kereskedelmi tesztelését, biogázüzemet vásároltak Szarvason, a közelmúltban átadták a százhalombattai zöldhidrogén-üzemet, utóbbi 25 ezer tonnával csökkenti a dunai finomító szén-dioxid-kibocsátását – sorolta.

Húsz év várakozás után tavaly év végén megkezdték a gázkitermelést Kazahsztánban, amely jó hír, mert a kazah piac nagyon fontos számukra, nézik az ottani további befektetési lehetőségeket – tette hozzá.

Az elnök-vezérigazgató beszámolt arról, hogy jól haladnak a Mol fenntarthatósági projektjei: geotermikus koncessziókat nyertek Magyarországon és Horvátországban, és Magyarországon először próbálkoznak kísérleti lítiumkitermeléssel.

Hernádi Zsolt a magyarországi hulladékgazdálkodás irányításának egy évvel ezelőtti átvételéről azt mondta, ez a vállalati stratégia fontos része, mert a körforgásos gazdaságról szól, arról a gazdaságról, amelyben a Mol óhatatlanul az egyik meghatározó szereplő lesz, nemcsak begyűjtője, hanem az egyik legnagyobb felhasználója is lesz a begyűjtött alapanyagoknak.

A cél az, hogy a hulladékot 65 százalékban anyagában hasznosítsuk – fűzte hozzá. Hernádi Zsolt a külső gazdasági környezetről azt mondta: 2023 nem a normalizáció éveként vonul be Magyarország, Európa és a világ gazdaságtörténetébe, olyan geopolitikai konfliktusok vannak, amelyek “érzékenyen befolyásolják az életünket”. Példaként hozta fel az orosz-ukrán háborút, a Vörös-tengeri támadásokat, az Izrael-Hamász és az Izrael-Irán konfliktust.

Kiemelte, részben sikerült a leválás az orosz energiaforrásokról, de ennek hatása látszik a megemelkedett energiaárakban. Európa energiaforrásainak drágulása, ennek finanszírozása gyengíti a kontinens iparának versenyképességét – mutatott rá.

Európa versenyképességét nézve sincs ok a bizakodásra az elmúlt év alapján, nem történt enyhítés a szankciós politikában, sőt további szigorítások várhatóak – fogalmazott.

Kitért arra, eközben az Európai Unió tovább szigorította 2030-ra vonatkozó klímacéljait, ennek egyenes következménye költségeik, zöld átmenettel járó kiadásaik növekedése.

Az európai ipar, főleg az európai nehézipar nagyon komoly versenyhátrányba került, legyengülten kell helytállnia a megnövekedett kihívásokkal teli időszakban. Hernádi Zsolt szavai szerint az unió a körkörös gazdaságtól, a zöld átmenettől várja a gazdasági növekedést, ehhez azonban sokkal korlátozottabbak a források, mint a világ többi részén.

Hernádi Zsolt véleménye szerint versenyképesség tekintetében nincs jobb helyzetben Kelet-Közép-Európa és Magyarország sem, a nemzeti költségvetések nyomás alatt vannak, a megnövekedett energiaköltségek finanszírozásáért 2022-ben bevezetett különadók és piactorzító intézkedések a mai napig érvényben vannak, a versenyt torzító tényezőket, szabályozókat egymástól tanulják az államok.

Az elnök-vezérigazgató a Mol-csoportról azt mondta, 2030-ig “rengeteg pénzt fognak elkölteni” a zöld átmenetre, olyan fejlesztésekre, amelyek az előnyeit az unokák fogják élvezni.

A vállalat éves rendes közgyűlése csütörtöki ülésén elfogadta a Mol Nyrt. 2023-as anyavállalati beszámolóját 4659,5 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 343,7 milliárd forint tárgyévi nyereséggel. Elfogadták továbbá a Mol Nyrt. 2023-as konszolidált beszámolóját 7703,1 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 567,5 milliárd forint tárgyévi nyereséggel.

A közgyűlés döntött mintegy 198 milliárd forint osztalék kifizetéséről a 2023-as üzleti év alapján.

Az egy részvényre jutó alap osztalék mértéke az előző évivel megegyező 150 forint, ezen túl a részvényeseknek 100 forint körüli rendkívüli osztalékot fizetnek részvényenként, az alap- és a rendkívüli osztalék így mintegy 250 forint részvényenként.(MTI)

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Négy hidrogén- és 11 elektromos hajtású autóbuszra érkezett pályázat a HUMDA-hoz

A támogatási okiratok 2024 nyarára várhatóak, a projekteket legkésőbb 2027. június 30-ig kell lezárni, azaz addig kell beszerezni az autóbuszokat.

Egymilliárd dollárt gyűjtött az önvezető startup

A Wayve olyan szoftvert fejleszt, amely közérthetően elmagyarázza, hogy egy autó miért hozott egy bizonyos vezetési döntést.

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési...

A magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása

Czomba Sándor szerint a belső mobilitást szeretnék segíteni, vagyis nem vendégmunkásoknak épülnek a szállások.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések