Élet-Stílus

Házasság első látásra: Két pár meghozta a döntését, együtt maradnak-e a kísérlet vége után

TV2
TV2
Számukra a végéhez érkezett a hathetes kísérlet.

Fináléjához közeledik a Házasság első látásra. A műsor csütörtök esti adásában két pár meghozta döntését arról, hogy a kísérlet után is együtt maradnak-e, vagy külön utakon folytatják tovább. Elsőként Csabin és feleségén, Gyöngyin állt, hogyan határoznak kettejüket illetően.

A műsor felénél egyszer már döntéshelyzetbe kerültek a párok, akkor mindketten arra jutottak, hogy szeretnék folytatni a kísérletet, amikor pedig az a legutóbbi adásban a végéhez érkezett, kitartottak a döntésük mellett: miközben Gyöngyi felolvasta levelét, Csabi a könnyeivel küszködött, ám végül úgy nyilatkozott:

Végülis mindketten kimondtuk, hogy igen, tovább. Abszolút nyertesek vagyunk minden szemszögből. A többi pár el is bújhat.

Másodikokként Jánosnak és Kornéliának kellett döntenie a házasságuk jövőjéről. A  kísérlet közepén feltett kérdésre a gaming manager korábban igennel, míg felesége nemmel felelt, ám amíg ez akkor még azt jelentette, folytatják az ismerkedést, ugyanezek a válaszok a fináléban már a szakítással voltak egyenlőek.

Nelli beszédében elmondta, nagyon tiszteli Jánosban, hogy a nehéz gyerekkora ellenére mit sikerült elérnie, hangsúlyozta továbbá: férje fontos és értékes ember, amit nem kell bizonygatnia. Házasságukat viszont nem szerette volna folytatni, úgy érzi ugyanis, hogy a gaming manager mellett nem tudott az a kedves, lágy, bújós, gondoskodó és bizalmat szavazó énje lenni, aki szeretett volna.

A páros végül öleléssel és puszival búcsúzott, János viszont később elsírta magát a kamera előtt.

Nem kaptam meg azt a szeretetet, ami fontos lenne. A szeretet, a másokkal való törődés, másokra való odafigyelés, az nem kerül pénzbe. Ha megtalálom a megfelelő páromat, aki tisztel, elfogadja amilyen vagyok, és nem akar megváltoztatni, nem akarja a hajamat befesteni, jó vagyok neki úgy, ahogy. Azt gondolom, amit a Nelli is elmondott, hogy értékes ember vagyok valójában. Mi nem találtuk meg azokat a kapcsokat, amik erősebbé kovácsoltak voltak minket. Én tisztelem, hogy őszintén elmondta nekem, nem haragszom rá. Úgyhogy bízom abban, hogy a későbbiekben meg fogom találni még a páromat, akivel leélhetem az életemet

– fogalmazott János.

Az adás végén Enikő és Peti álltak újra szembe egymással. Az üzletvezető kimondta, hogy folytatni szeretné a házasságukat, férje döntésére pedig a mai fináléban fog fény derülni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik