4 tévhit a zabtejről, aminek nem lenne szabad bedőlnünk

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A tej egészségre gyakorolt hatását mai napig vitatják a szakértők, és ebben az óriási információhalmazban könnyű elveszni. Így érthető, ha te is néha elbizonytalanodsz: most szabad-e tejet fogyasztani, és igen, melyik fajtáját? Ezúttal a zabtejről lesz szó, azon belül is az azt övező tévhitekről.

Ezt a 4 dolgot mindenképp tudnod kell, ha zabtejet fogyasztasz
Ezt a 4 dolgot mindenképp tudnod kell, ha zabtejet fogyasztasz
Fotó: alvarez / Getty Images

Sokan már csak akkor fanyalodnak a zabtejre, ha valamilyen okból kifolyólag az összes tejalternatívára nemet kellett mondaniuk. Akik pedig érdeklődnek iránta, lehet, hogy nem merik száz százalékosan elkötelezni magukat mellette, annyi tévhit kering róla. Hoztunk ebből most négyet, amiket mindenképpen el kell oszlatni.

Sokan mondanak sokfélét

Azok számára, akik növényi étrendet fogyasztanak, a zabtej igazi telitalálat, ugyanis vegán, és természetesen tej-, laktóz- és szójamentes. Fogyaszthatják mogyóróallergiával küzdők is, illetve ellentétben a mandulatejjel, amely nagy mennyiségű vizet használ fel, a zabtej környezetbarátabb is. A zabtej egészségre gyakorolt hatásai azonban még vitatottak: egyes táplálkozási szakértők szerint vércukorszint-emelkedést okoz, sok népszerű tartalomkészítő pedig egyenesen démonizálja ezt a növényi alapú tejet, amiért az állítólag puffadást, sőt gyulladást okoz. De vajon mennyire fekszenek valós alapokon ezek az állítások? Az amerikai GLAMOUR magazin szakemberei adják meg a választ.

1. tévhit: Megugrik tőle a vércukorszintünk

A hengerelt zab és a zabpehely alacsonynak számít a glikémiás indexen, amely aszerint rangsorolja a szénhidrátokat, hogy mennyivel és milyen gyorsan emelik meg a vércukorszintet. Ez a mérési érték megváltozik, amikor ledarálják a zabot és tejet készítenek belőle, mivel az enzimek a zabban lévő keményítőt egyszerűbb cukrokra, például maltózra bontják, amelynek magas GI-je van.

Ugyanakkor „a tehéntejhez képest a zabtejnek általában alacsonyabb a glikémiás indexe [rangsor], ami azt jelenti, hogy kevésbé valószínű, hogy gyors kiugrást okoz a vércukorszintben”mondja Milena Kaler londoni táplálkozási szakértő és táplálkozási terapeuta. „A zabtej szénhidráttartalma miatt egyeseknél vércukorszint-emelkedést okozhat, különösen, ha nagy mennyiségben fogyasztják” - teszi hozzá a szakember. Jessie Inchauspé francia biokémikus pedig azt javasolja, hogy pontosan e miatt „reggeli után idd meg, ne éhgyomorra”, és „utána menj el sétálni”.

Ez a legegészségesebb tej, amiből csak ihatsz

Ez a legegészségesebb tej, amiből csak ihatsz

2. tévhit: A zabtej mindig puffadást okoz

Inkább a mandulatej hozható összefüggésbe a rossz emésztéssel, mivel egyes márkák a karragén emulgeálószert használják az elkészítéséhez. Ez a vörös hínárból származó élelmiszer-adalékanyag viszont a zabtejben általában nem található meg. Ettől függetlenül valóban okozhat puffadást, de nem minden esetben történik ez meg.

„A zabtej szintén gazdag oldható rostokban, de ha az étrended alapján nem vagy hozzászokva a magas rosttartalomhoz, úgy az puffadáshoz vezethet" - veszi át a szót dr. Vijay Murthy. Ez általában a zabtejben található cukrokra való érzékenység esetén történik meg, és nem túl gyakori. Végső soron elengedhetetlen, hogy hallgass a testedre, és konzultálj egy táplálkozási szakértővel, ha bizonytalan vagy az étrendeddel kapcsolatban.

3. tévhit: A zabtej több egészségtelen adalékanyagot tartalmaz, mint a tej

„A zabtej diétába való beépítésének kulcsa a mértékletesség, valamint a terméken feltüntetett hozzáadott cukrok és egyéb adalékanyagok alapos átvizsgálása” – folytatja a szakértő, továbbá azt javasolja, hogy inkább te készítsd el a zabtejet otthon. „A zabtej otthoni elkészítése egyszerű, és nem mellesleg a legtermészetesebb módja annak, hogy a kereskedelmi termékekben található adalékanyagok nélkül fogyaszthasd ezt a növényi alapú tejet" - hangsúlyozza dr. Murthy.

4. tévhit: A zabtejben lévő repceolaj gyulladást okoz

Ez a teória gyakran a TikTokon található videókban bukkan fel, amelyekben a tartalomkészítők arra mutatnak rá, hogy az Oatly, a zab italok legnagyobb gyártójának termékei repceolajat tartalmaznak.

„Nem bizonyított, hogy a repceolaj gyulladást okozna”mondja dr. Idrees Mughal táplálkozáskutató. A szakember a Journal of Diabetes & Metabolic Disorders című folyóiratban megjelent tanulmányra hivatkozik, amely szerint nyolc hétig tartó napi repceolaj fogyasztása után „a gyulladásjelző C-reaktív fehérje valójában lecsökkent". Tehát végső soron a repceolaj nem fel, hanem inkább leviszi a gyulladást - így a zabtej fogyasztása esetén már tényleg nincs mitől tartanod!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Kvíz: Te le tudod írni helyesen a leghíresebb magyarok nevét?

Kvíz: Te le tudod írni helyesen a leghíresebb magyarok nevét?

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Ez az új illatpáros hihetetlenül érzéki - próbáljátok ki Ti is! (x)

Ez az új illatpáros hihetetlenül érzéki - próbáljátok ki Ti is! (x)

Hazai kikapcsolódásra vágysz? Mutatunk egy rejtett gyöngyszemet (x)

Hazai kikapcsolódásra vágysz? Mutatunk egy rejtett gyöngyszemet (x)

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)

Nem is gondolnánk, milyen sok embernek segíthetünk plazmaadással (x)

Nem is gondolnánk, milyen sok embernek segíthetünk plazmaadással (x)