Vallomás

„Most már értem, amikor azt mondják, mindegy, csak egészséges legyen” – aggasztó vallomást tett az első gyermekével várandós magyar színésznő

N.V.N.

Létrehozva: 2024.04.26.

Bálizs Anett színésznő 39 évesen várja első gyermekét. A Jóban Rosszban egykori nővérkéje elárulta babája nemét és nevét, sőt azt is, hogy párjával apás szülést terveznek.

A színésznő párjának van két gyermeke, de már úton van az első közös babájuk. Olyannyira, hogy Bálizs Anett nagyjából négy hét múlva néz anyai örömök elé.

Bálizs Anett
A Jóban Rosszban egykori színészőnje kislányt hord a szíve alatt (Fotó: TV2)

A Jóban Rosszban színésznője közel 40 évesen néz anyai örömök elé

A Jóban Rosszban egykori sztárja a Mokka műsorában vendégeskedett, ahol arról is mesélt, hogy éli meg a várandóságát.

Szerintem ez a legcsodálatosabb dolog az életben. 

Nagyon boldog vagyok, szerencsére jól viselem a terhességet. 

– Ha minden igaz, akkor négy hét múlva érkezik, amikor ő tervezi és jónak gondolja – kezdte a színésznő, aki azt is elárulta, kislányt hord a szíve alatt. – Most már értem, amikor azt mondják, mindegy, csak egészséges legyen a gyermek. Az összes vizsgálatra úgy mentem el, hogy add Uram, minden rendben legyen vele. Mikor megmondták a nemét, azért kicsit megörültem neki, mert valahol lányra vártam. Lilien Anna lesz a neve – árulta el Anett.

Izgul, milyen lesz a szülés

Minden anyuka másképp éli meg fejben és lélekben a terhességét. Van, aki kicsit aggodalmasabb, míg mások lazán kezelik.

Most kezdek a végére ráhangolódni. Idáig egy kellemes nyugodtság volt rajtam, nyugalommal éltem meg a várandósságomat. 

Kicsit már izgulok, milyen lesz a szülés. 

– Megúsztam reggeli rosszullétek nélkül, egy kezemen meg tudom számolni, hányszor volt hányingerem. Mégiscsak az utolsó hónap, növekszik a pocak, nehezebb megfordulni az ágyban, vizesedik a lábam, de ez elviselhető – fűzte hozzá mosolyogva a Jóban Rosszban színésznője.

„Természetes úton szeretnék szülni”

Bálizs Anett és szerelme két éve alkot egy párt, a férfinek már van két gyermeke, de mindenképpen szerettek volna közös családot is.

Kilenc éves a leányzó és 16 éves a fiú. Én jobban szerettem volna közös gyermeket, mert nekem még nincs, de a szerelmem is partner volt benne, így lett kerek az életünk. (…) 

Vágytam rá nagyon, de az élet úgy hozta, hogy mostanra jött össze. Izgultam, mert 39 éves vagyok. 

– Elmentem egy olyan vizsgálatra, ahol kompletten nézik, hogy minden rendben van-e. Mindent beállítottak és a következő ellenőrzésre már pozitív teszttel mentem – mesélte Anett, majd a szüléssel kapcsolatos gondolatait is megosztotta a nézőkkel.

Természetesen úton szeretnék szülni, azt is kiválasztottam hol, és reméljük, hogy minden rendben lesz – mondta, majd hozzátette, apás szülést terveznek szerelmével.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194479_auto_resized.jpg
origo.hu

A tériszonyosak jobb ha elkerülik - átadták Európa legmagasabb függőhídját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715028310
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188003_auto_resized.png
hirtv.hu

Menczer Tamás: Magyar Péter politikai szerepvállalását régen előkészítették + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715028310
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715028310
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715028310
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség