Belföld

Félmilliós fizetésemelést kapott Orbán Ráhel barátnője

Balogh Zoltán / MTI
Balogh Zoltán / MTI
A Magyar Divat és Design Ügynökség élén kétmillió forintra emelkedett Jakab Zsófia fizetése, aki miniszteri biztosként a saját maga által vezetett állami céget is felügyeli, további 1,5 millió forintért.

500 ezer forintos fizetésemelést kapott márciusban Jakab Zsófia, az idén ötéves Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) vezérigazgatója, így a keresete bruttó kétmillió forintra nőtt. Emelték a cafetéria juttatását is, havi 32 ezerről 42 ezer forintra – vette észre lapunk a cég által közzétett adatok között.

Az idén januárban megalakult Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) portfóliója számos területtel, köztük a turizmussal gazdagodott, így mostanra a Magyar Divat & Design Ügynökség tulajdonosi joggyakorlója is Nagy Márton tárcája lett. A miniszter februárban Jakabot a kreatívipar fejlesztéséért és ágazati koordinációjáért felelős miniszteri biztosnak nevezte ki. A 24.hu közadatigénylésére az NGM közölte, hogy

Jakab havi másfél millió forintért látja el kormánybiztosi feladatait, vagyis Orbán Ráhel barátnője összesen havi 3,5 millió forintos fizetést kap az államtól. 

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a talányos kreatívipar kifejezés konkréten milyen területeket foglal magába, de a tárca ezeket nem nevezte meg, ehelyett felhívta figyelmünket a kinevezésről rendelkező utasításra. E szerint Jakab feladatkörei közé tartozik a többi között

  • a nemzetközi kreatívipari vállalkozások Magyarországra csábítása,
  • a hazai kreatívipari ágazatok külföldi érvényesülésének segítése,
  • versenyképességének növelése,

ám arról, hogy pontosan mit értenek kreatívipar alatt, ez az utasítás bővebben nem rendelkezik.

Kormányoldalról még a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium készített 2020-ban egy tízéves kreatívipari stratégiát, amely a szoftver- és videójáték-fejlesztésen át a filmen és az irodalmon keresztül az online médiáig rengeteg ágazatot felsorol a kreatívipar fogalmi ernyője alatt. Jakab az Index szerint egy háttérbeszélgetésen elmondta: a kreatíviparra a nemzetközi iskolák eltérő definíciókat alkalmaznak, de ő maga a divat- és dizájnipart nevezte meg az irányítása alá tartozó két legnagyobb területként.

Kovács Tamás / MTI Jakab Zsófia, a Magyar Turisztikai Ügynökség marketing és kommunikációs vezérigazgató-helyettese fogadja az Air China Csungking–Budapest járatával érkező, a pandémia óta az első hivatalos kínai turistacsoportot a Liszt Ferenc repülőtéren 2023. április 4-én.

Ezen a beszélgetésen árult el részleteket Jakab az Orbán Ráhelhez fűződő barátságáról is:

Barátok vagyunk, de szerintem ez már senki számára nem újdonság. Barátságunk közel 20 évre nyúlik vissza, még gimnazistaként ismerkedtünk meg, majd egy egyetemre jártunk. A Budapesti Corvinus Egyetem értékálló diplomát biztosít a végzett diákok számára, egyfajta garanciát nyújtva a munkáltatóknak is. Ezért nem véletlen, hogy számos volt csoporttársam vagy iskolatársam vezető pozíciót tölt be a piaci vagy az állami szférában egyaránt.

Nagy Márton minisztériumának utasítása a Magyar Divat & Design Ügynökség szakmai koordinációját is Jakab miniszteri biztosi feladatai között említi. Ez tehát azt jelenti: a tárca azt várja tőle, hogy

a saját maga által vezérigazgatóként irányított vállalat útját is egyengesse.

Jakab Zsófia tavaly decemberig a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) marketing és kommunikációs vezérigazgató-helyettesi pozícióját is betöltötte. Munkájáért akkor 2,5 milliós fizetést kapott, de miniszteri biztosi kinevezése után ezt a pozícióját nem tartotta meg. Ekkoriban még többet is keresett, mint az idén, miután a vezérigazgató-helyettesi fizetése az akkor másfél milliós divatügynökségi vezérigazgatói bérezésével egészült ki – 4 milliós havi juttatásával pedig a legjobban kereső állami cégvezetők közé is befért. Teljesen azonban nem került ki az MTÜ-ből Jakab, igazgatósági tagként viszont már nem vesz fel tiszteletdíjat.

Az MDDÜ közzétételi listájából az is kiderült, hogy Forintos-Szűcs Anita már nem tölti be a vezérigazgató-helyettesi pozíciót a cégnél. Februárban egyébként még az a szokatlan, de az MTÜ-nél is megfigyelhető helyzet állt fenn a divatügynökségnél, hogy a vezérigazgató-helyettesnek magasabb volt a fizetése, mint a vezérigazgatónak, ekkor Forintos-Szűcsnek 2 millió forint volt a bruttó bére, Jakab Zsófia pedig havi 1,5 millió forintot keresett. Az Opten adatai szerint egyébként Forintos-Szűcs Anita január 15-én távozott az általános vezérigazgató-helyettesi pozícióból, de az Origónak februárban a Budapest Central European Fashion Weekről még az MDDÜ vezetőjeként nyilatkozott.

Az MDDÜ-t megkérdeztük arról, hogy mi indokolta Jakab Zsófia gálánsnak mondható, 500 ezer forintos fizetésemelését, és rákérdeztünk Forintos-Szűcs távozásának okára is, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik