A Real Madrid edzője szerint helyes döntés született Barcelonában.

Pont került Xavi megyek-maradok történetére. A Barcelona edzője az év elején bejelentette, hogy a szezon végén elhagyja a klubot, azóta azonban meggondolta magát, és jött egy újabb bejelentés, hogy mégis marad, kitölti a 2025-ig szóló szerződését.

Bréking: Xavi marad a Barcelona edzője

Nagygyűlést tartottak a katalán klubnál, aminek a vége az lett, hogy nem változik semmi.

A barcelonai szappanoperáról kérdezték a Real Madrid edzőjét, Carlo Ancelottit, aki a következőképp kommentálta az eseményeket:

„Szerintem Xavi jó munkát végzett eddig a Barcelonánál. Ismeri a klubot, és számomra úgy tűnik, a helyes döntés született meg azzal, hogy mégis marad. Tiszteletben kell tartanunk azt, hogy az emberek megváltoztathatják a véleményüket. Semmi nincs kőbe vésve. Én hány alkalommal változtattam meg a döntésemet karrierem során?”

A Real Madrid és a Barcelona az előző fordulóban játszott a Bernabéuban, a hazaiak végül ezúttal is Bellingham góljával nyertek. A meccs azonban azóta is téma, miután Lamine Yamal gólját elvették.

Ez is érdekelhet:

A Real Madrid egy 91. perces góllal megnyerte a klasszikus, alighanem bajnok lesz

Nagy hete van a Real Madridnak, a BL-negyeddöntő után az el Clásicót is behúzta.

Mivel a La Ligában nincs gólvonal-technológia, szavazz, bent volt-e Yamal perdítése!

Nincs technológia, és nem volt vonalban egyetlen kamera sem. Ez a La Liga.

A La Liga elnöke Real Madrid-drukkerként nyilatkozott Mbappéról

Tebas tökéletesen képviseli a spanyol bajnokságot.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tréner? Panzió? Kozmetika? Így lehet a kutyád még boldogabb, miközben a te életed is könnyebbé válhat

Húsz méterről, kapásból, a lécet érintve: óriási gólt rúgott az izlandi középpályás

Piszok nagy gólt rúgott a Liverpool középpályása

További cikkeink a témában