- Hirdetés -

Kreatív ügynökséggel erősít a Special Effects

|

- Hirdetés -

Az ország egyik legnagyobb rendezvényszolgáltatója az Universum 8 akvizíciójával folytatja stratégiai növekedését.

A Special Effects saját tervezői csapattal és kiváló iparági szakemberekkel több mint 40 éve vállalja boutique események, konferenciák, egyedi kiállítások és nagyszabású rendezvények teljes körű kivitelezését itthon és külföldön egyaránt. Az Universum 8 ügynökséggel való társulás a szolgáltató tudatos terjeszkedésének és portfólióbővítésének a része.

“Az Universum 8-cal a 2020-as dubaji világkiállításon találkoztunk először, ahol a 'Polgár Judit a világ ellen' elnevezésű eseménnyel arattak hangos sikert. Azóta több közös, sikeresen végződő projektünk volt együtt. Kreatív hozzáállásuk, szakmai tudásuk és - ahogy ők mondják - arcpirító lelkesedésük ösztönzött minket arra, hogy szorosabbra fűzzük a viszonyt” - fejtette ki az akvizíció részleteit Kassai Zsolt, a Special Effects Zrt. vezérigazgatója.

Az Universum 8 Zrt. saját stúdióval és produkciós csapattal rendelkező kreatív ügynökség, amely hagyományos és gamifikált fejlesztési megoldásokkal, valamint élményalapú rendezvényekkel és tartalomba ágyazott promóciós megoldásokkal támogatja ügyfeleit 2017 óta.

„Mindig öröm számunkra, ha egy olyan nagyra törő célokkal és minőségi sztenderdekkel rendelkező céget tudhatunk partnereink között, mint amilyen a Special Effects. Egy végtelenül profi csapatot ismerhettünk meg bennük, akik megbízhatóan és valóban nemzetközi szinten dolgoztak – mondta Tischler Márk, az Universum 8 alapító-vezetője.“Hatalmas potenciált és fejlődési lehetőséget látunk az együttműködésben, és hisszük, hogy a közös munka új lehetőségeket nyit a hazai és globális piacon, és kreativitásunkat izgalmas új területeken, valamint még nagyobb projektekben kamatoztathatjuk majd!”

A tulajdonrész megszerzésével az Universum 8 Zrt. a Special Effects Group tagjává vált. A cégcsoport a rendezvényszektor legkülönbözőbb területeit lefedő, önállóan működő vállalkozásokból áll.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Sikeresen nyomozott az EJI

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) jelentős erőforrásokat mozgósít a jogdíjak begyűjtése mellett a jogosultak beazonosítására is. A szükséges adatok hiánya miatt ugyanis előfordul, hogy előadók kimaradhatnak a felosztásokból. A most lezárt jogosultkutatás keretei...

Kevés fiatal sportol rendszeresen

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen, pedig 72 százalékuk szerint fontos a rendszeres testmozgás - többek között ez derül ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), valamint az olimpiai és paralimpiai mozgalom globális biztosítási partnere,...

Rúzsa Magdi volt a menő a hazai rádióknál

Összesen 103 év és kilenc hónapnyi adást sugároztak a magyarországi rádiók 2023. január 1-jétől december 31-ig – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatásából, amely a magyar rádiók 2023-as zenei...

A sportmarketingben az innováció visz előre – interjú Bánhegyi Zsófiával

Nem kevesebbet szeretnénk, mint Magyarországon a nagyvállalati hirdetők között a legjobbnak lenni, a közösségi médiától a kampányaktivitásig a sportmarketing területén – mondja Bánhegyi Zsófia. A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatójával Szoboszlai Dominik elhappolásáról, a magyar...

Idén is meghirdette újságírói pályázatát az Európai Parlament

Az Európai Parlament május 3-án, a sajtószabadság világnapján hivatalosan kihirdette a Daphne Caruana Galizia újságírói díj idei pályázatát.   A díjjal a Parlament a kiemelkedő újságírói teljesítményt kívánja elismerni. Évente ítéli oda azoknak az újságíróknak, akik...

Megdöbbentő, mekkora kárt okoznak a zsarolóvírusok

Közzétette éves “State of Ransomware 2024” felmérési jelentését a Sophos kiberbiztonsági cég, amely szerint a medián váltságdíj-kifizetés 500%-kal nőtt az elmúlt évben az előzőhöz képest. A váltságdíjat kifizető szervezetek átlagosan 2 millió dolláros kifizetést...

A Republic Grouppal kampányol a Számlázz.hu

A meghatározó fintech vállalat legújabb kampányát a koncepciótól a produkcióig a Republic Group csapata koordinálta. A kreatívok outdoor és digitális felületeken, vagyis épülethálón, óriásplakátokon, citylightokon és online platformokon is feltűnnek majd május 1. és...

Így állnak a bankok a mesterséges intelligencia hasznosításával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt. A lakossági bankok mindössze 4%-a áll készen arra,...

Újabb lépés az online platformok visszaélései ellen

Az Európai Bizottság elindította a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály és a digitális piacokról szóló jogszabály visszaélést bejelentő személyekre vonatkozó eszközeit. Az eszközök lehetővé teszik az egyének számára, hogy a megtorlástól való félelem nélkül olyan információkat...

Jön a randizós sorozat folytatása a TLC-re

Visszatér a TLC-re a popkulturális szenzációvá vált MILF Manor című (korábban Szingli Anyák Paradicsoma néven volt elérhető) provokatív randizós sorozat. A szexi, sikeres MILF-ek új csapata keresi a szerelmet az új évadban, amely egy...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Különleges olimpiai kampánnyal készült a Visa

Összeállt a 2024-es párizsi olimpiai játékok Team Visa csapata, amelyben a világ minden tájáról összesen 136 sportoló kapott helyet. Közülük a régióból hét sportoló vesz részt a Visa új kampányában, akik különleges módon közvetítik...

Sikeresen nyomozott az EJI

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) jelentős erőforrásokat mozgósít a jogdíjak begyűjtése mellett a jogosultak beazonosítására is. A szükséges adatok hiánya miatt ugyanis előfordul, hogy előadók kimaradhatnak a felosztásokból. A most lezárt jogosultkutatás keretei...

Kevés fiatal sportol rendszeresen

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen, pedig 72 százalékuk szerint fontos a rendszeres testmozgás - többek között ez derül ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), valamint az olimpiai és paralimpiai mozgalom globális biztosítási partnere,...

Rúzsa Magdi volt a menő a hazai rádióknál

Összesen 103 év és kilenc hónapnyi adást sugároztak a magyarországi rádiók 2023. január 1-jétől december 31-ig – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatásából, amely a magyar rádiók 2023-as zenei...

A sportmarketingben az innováció visz előre – interjú Bánhegyi Zsófiával

Nem kevesebbet szeretnénk, mint Magyarországon a nagyvállalati hirdetők között a legjobbnak lenni, a közösségi médiától a kampányaktivitásig a sportmarketing területén – mondja Bánhegyi Zsófia. A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatójával Szoboszlai Dominik elhappolásáról, a magyar...

Don't Miss

Keressük a legújabb technológiai megoldásokat – interjú Losonczi Balázzsal

A hatékonyság nem elsősorban pénz, sokkal inkább szakmai felkészültség kérdése – vallja Losonczi Balázs, a Pentacom ügyvezetője. A 2001-ben alapított digitális ügynökség lett az idei Marketing Diamond Awardson az Év Ügynöksége, ezzel kapcsolatban kérdeztük...

Fontos, hogy megőrizzük az önbizalmunkat – interjú Samu Zsófiával

Mire van szükség a karrier és a magánélet egyensúlyának megteremtéséhez, mennyire egyenlőek a nők és a férfiak karrierépítési lehetőségei Magyarországon – többek között ezekről kérdeztük Samu Zsófiát. A Samsung Electronics márkakommunikációs vezetője beszélt arról...

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...