nlc.hu
Sztárok
Összeházasodott Nacsa Olivér és Tripolszky Anna

Elvette 18 évvel fiatalabb párját Nacsa Olivér

Harmadszor is megnősült a humorista.
Nacsa Olivér

Összeházasodott Nacsa Olivér és Tripolszky Annaértesült a Blikk. A 44 éves humorista tavaly nyáron, egy olaszországi nyaraláson kérte meg a nála 18 évvel fiatalabb műsorvezető kezét, az esküvőre pedig múlt szombaton került sor a Várban.

A bulvárlap információi szerint a szerelmesek mintegy 100 fős vendégsereg előtt mondták ki a boldogító igent a budavári Mátyás-templomban, majd a Gundel étterembe vonultak át ünnepelni. “Látszik, hogy Olivér most tényleg megtalálta az igazit, teljes a boldogság” – nyilatkozta a pár egyik ismerőse.

Az ifjú házasok már nászúton vannak, Nyugat-Európa volt az úti cél.

Nacsa Olivérnek ez már a harmadik házassága. Az első feleségével, Zsuzsával 2006-tól 2012-ig voltak együtt. Somossy Barbarával, a Duna TV műsorvezetőjével 2018-ban fogadtak örök hűséget egymásnak, ám egy év után már zátonyra futott a házasságuk. Tripolszky Anna több mint két évvel ezelőtt érkezett a humorista életébe.

Kiemelt fotó: MTI/Mohai Balázs 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top