Gumilövedékekkel és könnygázzal oszlattak fel egy palesztinpárti diáktüntetést egy amerikai egyetemi kampuszon

2024. április 26. – 00:08

Másolás

Vágólapra másolva

Gumilövedéket és könnygázt vetett be a rendőrség az Egyesült Államok Georgia államában, azon belül Decatur településen található Emory Egyetemen a palesztinpárti tüntetők ellen. A Palesztina mellett tüntető diákok sátortábort húztak fel az egyetem kampuszán, amelyet a rendőrség erőszakkal, több tüntető őrizetbe vételével számolt fel – írja a BBC.

Az Emory Egyetem területén a diákok „az amerikai imperializmus által elkövetett népírtás” ellen tiltakoznak, azt követelve, hogy az amerikaiak teljes egészében vonják ki a befektetésüket az általuk apartheidként leírt Izraelből. Ezen kívül egy Atlanta város melletti Cop City becenévre hallgató rendőrségi és tűzoltósági kiképzőközpont megépítése ellen is tiltakoztak.

A tüntetők szerint nincs rendben, hogy míg a Hamász tavaly október 7-i támadásában több mint 1100 izraeli halt meg, az azóta elindított izraeli támadásokban legalább 34 ezer palesztin vesztette életét, köztük 13 ezer gyerek. Rajtuk kívül több mint kétmillióan voltak kénytelenek elmenekülni az otthonukból, vagy vannak kitéve éhínségnek és a háború pusztításának.

Tüntetők az Emory Egyetemen – Fotó: Elijah Nouvelage /AFP
Tüntetők az Emory Egyetemen – Fotó: Elijah Nouvelage /AFP

Miután a tüntetők felállították sátraikat az Emory kampuszán, egyetemi és városi rendőrök jelentek meg, akik elkezdték előállítani a nekik nem engedelmeskedő tüntetőket. Bizonyos híradások szerint könnygázt használtak a tüntetés feloszlatására. Az előállítottak között vannak az egyetem tanárai is.

Az Emory Egyetem elítélte a szerintük teljesen elfogadhatatlan és erőszakos tüntetéseket. Az Egyesült Államokban a múlt héten a New York-i Columbia Egyetemen kezdődtek palesztinpárti tüntetések, amelyek azóta az ország számos kampuszára átterjedtek.

A tüntetéseknek belpolitikai vetülete is van, a tiltakozók elítélik, hogy Joe Biden kormánya továbbra is támogatja Izraelt. A Demokrata Párt palesztinpárti balszárnya viszont kiáll a tüntetők mellett és a rendőri beavatkozás ellen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!