Kivonja katonáit Csádból az Egyesült Államok

2024. április 25. – 23:09

Másolás

Vágólapra másolva

Kivonja katonáit Csádból az Egyesült Államok, írja a New York Times amerikai tisztviselőkre hivatkozva. A Csád fővárosában, N'Djamenában állomásozó mintegy 75 katona kivonásáról döntés nem sokkal azután született meg, hogy kiderült, a következő hónapokban több mint 1000 amerikai katona hagyja el a szomszédos Nigert.

Az Egyesült Államok azért kénytelen kivonni katonáit a két afrikai országból, mert kormányaik újra akarják tárgyalni az amerikai szerepvállalás feltételeit. Az újabb csapatkivonás komoly presztízsveszteség Amerika számára, mivel úgy tűnik, hogy Nigerhez hasonlóan Mali és Burkina Faso is inkább Oroszországgal működne együtt. A New Yorkban Timesnak nyilatkozó tisztviselők abban bíznak, hogy a május 6-i csádi választások után újraindulhatnak a tárgyalások az amerikai jelenlétről. A Nigerből való kivonulásról szóló döntés viszont véglegesnek tekinthető.

Eközben Magyarország 200 katonát küldene a világ egyik legszegényebb országának számító Csádba, amelynek a szomszédjában Afrika jelenlegi egyik legdurvább polgárháborúja zajlik. A csádi katonai misszió szervezésében fontos szerepet játszik Orbán Viktor fia, Orbán Gáspár, amit minden áron próbált eltitkolni a kormány. Kiszivárgott információk szerint a csádi misszió honvédségi vezetők körében nem túl népszerű. A magyar katonák csádi szerepvállalásáról leghamarabb májusban dönthetnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!