Borzalom

Elsírták magukat a rendőrök, amikor beléptek a lakásba: 6 hetes ikerpárt találtak holtan

P. Flóra

Létrehozva: 2024.04.25.

Borzalmas körülmények között találták holtan a kisbabákat.

A mindössze hat hetes ikertestvéreket megverték és éhen haltak – a testvérek 21 éves szüleit pedig most megvádolták haláluk miatt. A 21 éves Angelina Belinda Calderont és Fernando Vegát letartóztatták bántalmazás miatt, amely hathetes ikerlányaik halálához vezetett.

Az alig hat hetes kisbabák rengeteget szenvedtek - fotó: ügyészség

A houstoni rendőrséget október 4-én délelőtt hívták a lakáshoz, ahol a kisbabákat holtan találták. Vega azt mondta a rendőröknek, elment, hogy felvegye az asszonyt a munkahelyénél és arra értek haza, hogy a gyerekek már nem lélegeznek. A boncolás azonban megállapította, hogy a gyerekeket többször is megütötték egy tompa tárggyal.

"Borzalmas volt. A gyerekeket többször megverték, pedig alig voltak hat hetesek. Súlyosan alultápláltak voltak, éheztették őket és a testükön régi és új sérülések nyomai látszódtak" - nyilatkozta a kerületi ügyész.

Vega azt mondta a rendőröknek, a babák egész este nyűgösek voltak, ezért berakta őket egy mózeskosárba. Az anya reggel pedig nem ébresztette fel a gyerekeket, amikor elment munkába. 

A rendőrség tájékoztatása szerint a csecsemőket a kanapén találták meg elszíneződött bőrrel, többszörös zúzódásokkal, az egyik lánynak pedig csonttörése volt. A csecsemők koraszülöttek voltak, de a kórházból való kibocsátásuk óta nem részesültek orvosi ellátásban – áll a bírósági dokumentumokban.

Dr. Jesus Rico, a Harris megyei törvényszéki orvosszakértői intézet patológusa végezte el a boncolást, és több sérülést is talált az egyik csecsemőnél, beleértve a kiszáradást, a különböző testrészeken lévő zúzódásokat és a korábbi bántalmazásra utaló töréseket.

Az anya az apát vádolja a gyerekek halálával. Mint kiabálva mondta a bíróságon: dolgozott, amikor a gyerekei meghaltak, a férfi látta őket utoljára élve. Calderon testvére azt nyilatkozta, Angelinánál jobb anyát nem ismer és biztos, hogy húga ártatlan a gyerekek halálában.

Calderon nagynénje viszont már úgy nyilatkozott, mind a két szülőt felelősségre kell vonni. Mert lehet, hogy Angelina nem verte meg a gyerekeket, de nem is gondoskodott róluk, máskülönben nem éheztek volna a gyerekek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190104_auto_resized.jpg
origo.hu

Ilyen még soha nem történt a világelitbe jutó magyar hokiválogatottal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715002511
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192895_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715002511
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715002511
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715002511
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya