Mínuszos zárás az európai tőzsdéken

A vezető európai értékpapírpiacokon csökkentek csütörtökön az árfolyamindexek London kivételével, ahol új rekord is született.

Mínuszos zárás az európai tőzsdéken

Az összeurópai FTSEurofirst 300 index 0,63 százalékkal, a STOXX 600 index 0,64 százalékkal zárt alacsonyabban, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index viszont 1,01 százalékkal esett.

Londonban az FTSE 100 0,49 százalékos emelkedéssel fejezte be a csütörtöki kereskedést. A frankfurti DAX 0,87 százalékkal, a CAC 40 Párizsban 0,93 százalékkal gyengült. Milánóban 0,99 százalékos, Madridban 0,41 százalékos indexcsökkenéssel fejeződött be a csütörtöki kereskedés.

Az európai részvények csütörtökön elsősorban vállalati eredménybeszámolókat követve csökkentek. A technológiai ágazat papírjait ezen kívül az amerikai Meta Plaforms lerontott bevételi kilátásai terhelték meg.

A londoni FTSE 100 index viszont új csúcsra tört fel a bányaipari ágazatból érkezett akvizíciós hírek hatására. A BHP 39 milliárd dolláros ajánlatot tett az Anglo American bányavállalatra.

Londonban az Anglo American részvénye több mint 13 százalékkal emelkedett. A gyengülők közé tartozott a BAE Systems több mint öt százalékkal, a Rolls-Royce közel négy százalékkal, a Diaego két százalékkal, a Glencore és a Rio Tinto másfél százalékkal.

A Nestlé élelmiszeripari vállalat a várakozásoktól elmaradó bevételnövekedésről számolt be, részvénye több mint három százalékkal gyengült. Az Unilever részvénye közel öt százalékkal erősödött a vártnál jobb árbevételének köszönhetően.

A Pernod Ricard és a Carrefour részvények két és fél százalékkal gyengültek az első negyedéves bevétel csökkenése miatt.

Az SAP részvénye három és fél, a Siemens részvénye másfél, az Airbus részvénye több mint három százalékkal gyengült. Ezzel szemben a Deutsche Bank részvénye hét százalékkal erősödött nyeresége vártnál nagyobb, tíz százalékos első negyedéves növekedésének köszönhetően.

Az olaj ára csütörtökön csökkent. Az európai kereskedési idő végén a Brent ára 0,34 százalékkal állt alacsonyabban hordónként 87,59 dolláron, a WTI ára pedig 0,50 százalékkal 82,28 dolláron.    

A WTI ára április első hetének végén 87 dollár felett, a Brent ára 92 dollár felett járt, azóta az ár többé-kevésbé folyamatosan csökken, a WTI öt százalékot, a Brent három százalékot adott le. Az év elejinél azonban az olajár tizenöt százalékkal áll magasabban.

Az arany spot ára 0,57 százalékkal emelkedett 2329,50 dollárra. Az arany ára több mint négy százalékkal áll a hó eleji kezdés felett és április folyamán új csúcsot is beállított 2431,53 dolláron.

A dollárindex 0,10 százalékkal csökkent 105,70 pontra. Az eurót 0,16 százalékkal jegyzik erősebben 1,0717 dolláron.

Sose látott mélyponton a sörfogyasztás Csehországban

Történelmi mélypontra került 2023-ban a sörfogyasztás Csehországban.
2024. 05. 07. 19:30
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2024. 05. 07. 19:00
Megosztás:

Új csúcson a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 314,06 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 68 882,55 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.
2024. 05. 07. 18:30
Megosztás:

Nőtt a kiskereskedelmi forgalom az unióban márciusban

Havi és éves összehasonlításban egyaránt nőtt a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben és az Európai Unióban márciusban.
2024. 05. 07. 18:00
Megosztás:

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2024. 05. 07. 17:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság és a Nemzeti Védelmi Szolgálat

Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság (KH) és a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ), azért, hogy a két szervezet támogassa egymás munkáját a korrupció megelőzése és az integráció fejlesztése terén - közölte a KH és az NVSZ közös közleményben kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 17:00
Megosztás:

Nem lehet megkerülni a mesterséges intelligenciát

A mesterséges intelligencia (MI) megkerülhetetlen, egyre fontosabb szerepe lesz, ugyanakkor a globális gazdaságban mindenki a saját technológiáját védi, a kereskedelmi háborúk pedig akadályozzák a technológiai fejlődést - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter konferencián kedden Budapesten.
2024. 05. 07. 16:30
Megosztás:

Cél a k+f tevékenység erősítése

A cél a nagy termelő üzemek kutatás-fejlesztési (k+f) tevékenységének erősítése - mondta Joó István kormánybiztos kedden az M1 aktuális csatornán.
2024. 05. 07. 16:00
Megosztás:

Tovább nő a filmszolgáltatók mellett voksolók száma

Tavaly is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon; a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a múlt év végén a 15 év felettiek 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.
2024. 05. 07. 15:30
Megosztás:

A restriktív kamatszint még csak ezután érezteti igazán a hatását

A magas kamatok tovább fogják lassítani az inflációt– mondta el tegnap a richmondi Fed tagbank vezetője, Thomas Barkin.
2024. 05. 07. 15:00
Megosztás:

Így húzott el Győr mellett Debrecen, és együtt integetnek Miskolcnak

Míg több vidéki nagyvárosban befékeztek a lakásárak tavaly év végére, Debrecenben tovább nőttek és ezzel meghaladták a korábbi legdrágább vidéki városét, Győrét. Itt 10 százalékkal csökkent, a hajdúsági városban viszont 6 százalékkal nőtt az átlagos négyzetméterár 2023-ban. Eközben Miskolc ingatlanpiacának lemaradása nőtt a többi nagyvároshoz képest - írja elemzésében az Ingatlannet.
2024. 05. 07. 14:30
Megosztás:

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028. végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
2024. 05. 07. 14:00
Megosztás:

A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

Megmozdult az ingatlanpiac Csepelen és a főváros déli agglomerációjában is az elmúlt hónapokban, ugyanakkor a némileg élénkülő kereslet is csak egy bizonyos árszintig érzékelhető. Márpedig a tulajdonosok gyakran e fölé áraznak a hirdetéseknél.
2024. 05. 07. 13:30
Megosztás:

Kölcsönösséget vár el Kínától az EU

Az Európai Unió kész minden eszközt bevetni gazdaságai védelmében, ha Kína nem biztosít tisztességes hozzáférést piacaihoz - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Hszi Csin-pinggel folytatott párizsi tárgyalásokat követően.
2024. 05. 07. 13:00
Megosztás:

Mi folyik itt, kérem? - Gazdasági elemzés

Meglepetésre 4,2 százalékkal bővült márciusban év per év alapon a naptárhatástól tisztított kiskereskedelmi forgalom, míg a várakozás csak 0,8 százalékos emelkedést prognosztizált. Sokan a húsvét-hatással magyarázzák a dolgot.
2024. 05. 07. 12:30
Megosztás:

Mozgalmas időszak vár a jégkármentesítőkre

Már az idei védekezési szezon első hetében bizonyított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által működtetett Országos jégkármérséklő rendszer (JÉGER). Az április 15-e és 28-a között eltelt két hétben számos alkalommal volt szükség az ezüstjodid párologtatását végző berendezések működtetésére - jelentette be keddi közleményében a kamara.
2024. 05. 07. 12:00
Megosztás:

Emelkedett a kiskereskedelmi forgalom éves szinten

Márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,6 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 4,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. 05. 07. 11:30
Megosztás:

Átadták a kibővített gyermelyi óvodát

Gyermelyen 260 millió forintnyi uniós támogatással felújították és 15 férőhellyel bővítették az óvodát, három új munkahelyet létrehozva - közölte a Komárom-Esztergom vármegyei önkormányzat az MTI-vel.
2024. 05. 07. 11:00
Megosztás:

Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
2024. 05. 07. 10:30
Megosztás:

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BUX hétfőn 566,25 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel 68 568,49 pontos történelmi csúcson zárt.
2024. 05. 07. 10:00
Megosztás: