Orbán Viktor: Magyarország támogatja a kínai békekezdeményezést

INSIDER
Létrehozva: 2024.04.25.
Módosítva: 2024.04.26.

Elhunyt a legendás magyar rendező, András Ferenc – Itt láthatod a legjobb filmjét

A csütörtökön elhunyt András Ferenc filmrendezőre emlékezik műsoraival a közmédia. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze emléke előtt az M5 kulturális csatorna csütörtökön és pénteken este filmekkel, a Kossuth rádió Nagyok című portréműsora pedig egy vele készített korábbi beszélgetéssel tiszteleg – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.

András Ferenc életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. A 81 éves korában elhunyt rendező munkásságát nemzetközi filmdíjak és olyan ikonikus filmek jellemzik, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, illetve A nagy generáció. András Ferenc a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt – írták.

Pénteken az M5 műsorán 21 órától a Veri az ördög a feleségét című magyar filmvígjátékot vetítik Pécsi Ildikó, Pásztor Erzsi és Szabó Lajos főszereplésével.

 

 

origo.hu

Változott a földtörvény, ez sokakat érinthet

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

magyarnemzet.hu

Patkánydarabkákat találtak a szeletelt kenyérben, több mint százezer csomagot hívnak vissza

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

mandiner.hu

Mateusz Morawiecki elsőre meglepő tényt árult el Orbán Viktorról

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői